Kónya Michael

(1979-)

Válalkozó

Szeretek verseket írni, itt van pár versem, kérlek olvasd el. :)

Hideg kövek...
A föld súlyos teher!
Régen itt vagyunk.
Lángnyelvek rajzolnak
Arcunkra... komoly vonalakat!
Pislákoló, pici mécsesek ezrei
Nyitnak utat a sötét kőrengetegben.
Itt nyugodnak békében a lelkek.
Köztük a legfiatalabb
Most tért nyugovóra
A hidegben, sötét anyaföldben!
A novemberi szél süvölt az arcunkba.
Komoly gondolatok szállnak a magasba.

A szobában sötét van.
Összegyűrt papírlapok.
Elmúlt napok,idő homályában
Maradt sóhajok.

Elmúltak azok a napok,
Elfáradtak a hajnalok,
Évtizedekké nőtt percek
És pillanatok.

Szememben nincs rád fény!
Nem látom a hozzád vezető utat!
Szívem a kóbor kutyákkal együtt
Falatozgat!

Űzött vad lett, s hűvös
Éjszakákon temettem el
Már rég, az égben fent
Várják lelkem...

Nem mehetek, szívem
Darabjait keresem.
Szétszórtam, az őszi szél fújja
El hozzád, kedvesem.

Michael ~ 2022. 10. 26.

Végtelen tereken
Tereken a csend,
A lámpa fénysugara,
Néma alak a padon.
Lehet, már ott sincs!

Csak a nyugalom...
A tereken megvillannak
Egy percre az arcok,
Átsuhannak az alakok.

Otthagynak némi érzést,
Felejtést, szerelmi tűnődést.
Padra vésett nevek, üzenetek,
Idézetek...
Mindez a városi vándor érzéseit
Erősíti meg.

Kopott köveken a felejtés
Arca jelenik meg...
A nap ezeréves csendjeibe
Veszik el a múlt.

Végtelen tereken a hajnal is
Már csak vándor.
Harmatcseppjei könnyeket vázol,
Hogy eljön a holnap...

És a ma gyenge színterek
Előadásában jelenik meg!
Jelein, mint a keselyűmadár,
Tort ül a múlt!