Erdős Sándor

(1972-04-13-)

Készletellenőr

Mosonmagyaróváron született.Jelenleg Hegyeshalomban él.

Függőágyat font az éjjel
kis holdfényből a pára,
felakasztja csillagfényben
egy ködben úszó fára.

Csend dermesztett pillanatot
hímzett rá az ágyra,
holdfénypaplan borítja be
egy csendes éjszakára.

Kint az apró falu szélén
szél cibálja a fenyvest,
háza előtt idős asszony
teregeti a szennyest.

Ráncos arcán könnye folyik,
ám derű látszik rajta,
nem sokára drága fiát
ölelheti a karja.

Visszatér a kicsi házba
véget ért a háború,
elhagyva a csatateret
ottmaradt a bú, ború.

Pirkadatkor a hegyfokon
honnan látszik a tenger,
borús arccal távolba néz
egy apró, szürke ember.

Felmászva a hegytetőre
felvíve bút, bánatot,
kitárt karral könnyes szemmel
köszöntve kelő napot.

Összetört szíve azt érzi
elveszett már a remény,
itt hagyta őt a szerelme
tengerbe veszett szegény.

Arra gondol összetörve
utána vetem magam,
nincsen nekem miért élni
bocsáss hát meg én Uram.

Égi hang szól – Nem vagy magad,
fordítsd meg a léptedet,
az ő emlékével élve
még életed szép lehet.

Menj haza most jó anyádhoz
ne hagyd életkedvedet,
gondolj a szép családodra
téged itt más is szeret.

Sodortam egy cigarettát
megtöltöttem bánattal,
égigérő szürke füstje
összevegyül árnyakkal.

Jobb lenne, ha fehér füstöt
látnák ég felé szállni,
viszont ahhoz cigidohányt
boldogságból kell vágni.

Nem írhatok mit akarok.
Mivé vált ez a világ?
Önérzetes szerkesztőké
az irodalmi gulág.

Jönnek szépek, jönnek trendek,
persze, hisz ezt értem én.
Nem lehet minden kis írás
kiadható költemény.

Lila ködben fürdő képek
lehetnek csúcsszuperek.
De hol van itt a nagy igazság?
Kérdem én ezt tőletek.

Fájó kép az mindenkinek,
ha tükörbe kell nézni
de ez mind oly talmi lehet,
mint hús nélkül a prézli.