Idő 
Értékelés 
Értékelés Nagyasszonyunk napján törvényt tartasz.
Jövőt, reményt adsz minden magyarnak.
Áldja neved a jövő gyermeke.
István király. Áldassék a neve!
Ma is szent a te neved a népnek.
A jó reménynek, és minden szépnek.
Kérlek jó Istenünk add meg nékünk.
Emlékezzen rá örökké népünk!
Jövőt, reményt adsz minden magyarnak.
Áldja neved a jövő gyermeke.
István király. Áldassék a neve!
Ma is szent a te neved a népnek.
A jó reménynek, és minden szépnek.
Kérlek jó Istenünk add meg nékünk.
Emlékezzen rá örökké népünk!
Van, hogy elfogynak a szavak.
Mikor már a csend, mi marad.
Körülötted zavaros kép.
Egy palettán a rút, és szép.
Sors keverte szürkeségben,
sikít a szín a nagy csendben.
Egy maradt a sorspalettán,
szennyes múlttal a keresztfán.
Mikor már a csend, mi marad.
Körülötted zavaros kép.
Egy palettán a rút, és szép.
Sors keverte szürkeségben,
sikít a szín a nagy csendben.
Egy maradt a sorspalettán,
szennyes múlttal a keresztfán.
Pezsegve bukik át a víz a gát tetején.
Emlék szűrődik át a valóság szövetén.
Mint reggeli fény a szúnyogháló anyagán.
Olyannak tűnik most, ez az emlék is talán.
Kacagva rohantam a gáton kis gyermekként.
Ittam magamba a boldogságot cseppenként.
Itt ülök a régi gát mellett emlékezve.
Gyermekkorom szépségei jutnak eszembe.
Mezítláb futva a tarló sárga tengerén.
Játszottam az élet csodálatos hangszerén.
Nem nyúzott az élet által rám ruházott gond.
Akkor azt hittem a keserű ember bolond.
Még nem mételyezett meg az élet keserve.
Bár csak felnőnék. Vártam én akkor epedve.
Most meg újra kisgyermek szeretnék lenni én.
Igen, talán ez lehet a felcserélt remény.
Emlék szűrődik át a valóság szövetén.
Mint reggeli fény a szúnyogháló anyagán.
Olyannak tűnik most, ez az emlék is talán.
Kacagva rohantam a gáton kis gyermekként.
Ittam magamba a boldogságot cseppenként.
Itt ülök a régi gát mellett emlékezve.
Gyermekkorom szépségei jutnak eszembe.
Mezítláb futva a tarló sárga tengerén.
Játszottam az élet csodálatos hangszerén.
Nem nyúzott az élet által rám ruházott gond.
Akkor azt hittem a keserű ember bolond.
Még nem mételyezett meg az élet keserve.
Bár csak felnőnék. Vártam én akkor epedve.
Most meg újra kisgyermek szeretnék lenni én.
Igen, talán ez lehet a felcserélt remény.
Öntudatra ébredt a macska.
Hitte, tulajdonképp ő nyulacska.
Ugrándozott a sűrű zöld fűben.
Jót mulatott a négy nyúlcipőben.
Nevetett is rajta a gazdája.
Sosem volt ilyen furcsa macskája.
Jó, hát legyen akkor a cica nyúl.
Majd megunja, mire bealkonyul.
Estére megéhezett a cica.
Futott is gazdihoz gyorsan haza.
Ő nevetve répát dobott elé.
Nyuszinak nincs nyitva tejbüfé.
Macskánk nézett nagyot akkor szegény.
Már nem is volt olyan nagy nyúl legény.
Rá is döbbent akkor hirtelen ő arra,
hogy sokkal jobb, ha marad ő macska.
Hitte, tulajdonképp ő nyulacska.
Ugrándozott a sűrű zöld fűben.
Jót mulatott a négy nyúlcipőben.
Nevetett is rajta a gazdája.
Sosem volt ilyen furcsa macskája.
Jó, hát legyen akkor a cica nyúl.
Majd megunja, mire bealkonyul.
Estére megéhezett a cica.
Futott is gazdihoz gyorsan haza.
Ő nevetve répát dobott elé.
Nyuszinak nincs nyitva tejbüfé.
Macskánk nézett nagyot akkor szegény.
Már nem is volt olyan nagy nyúl legény.
Rá is döbbent akkor hirtelen ő arra,
hogy sokkal jobb, ha marad ő macska.
Vánszorgok az ingoványban.
A félhomályos éjszakában.
Új életemre vadásztam.
Hajt a vágy, hogy megtaláljam.
Elvesztek a mindennapok.
Integetnek csontvázkarok.
Ez a hely lesz a végzetem.
Nem találom új életem.
Emlékeimet foltozom.
Miért hagytam el otthonom?
Nem volt elég, mi enyém volt.
Könny borít szememre fátyolt.
A félhomályos éjszakában.
Új életemre vadásztam.
Hajt a vágy, hogy megtaláljam.
Elvesztek a mindennapok.
Integetnek csontvázkarok.
Ez a hely lesz a végzetem.
Nem találom új életem.
Emlékeimet foltozom.
Miért hagytam el otthonom?
Nem volt elég, mi enyém volt.
Könny borít szememre fátyolt.
