Tüzek égnek sápadt pusztán
rőt fényük imbolyog,
kunyhó mellett öreg juhász
hold fénye ráragyog.
Eltekint a messzi tájra
ráncok véste arccal,
merre csak lát ősi puszta
zöld terített asztal.
Lába mellett ül a társa
a hű juhászkutya,
az egyetlen lény akiben
nem kell csalódnia.
Utolsónak kelő napnak
biccent oda némán,
csendben, nyugodtan pergett le
élete a pusztán.
rőt fényük imbolyog,
kunyhó mellett öreg juhász
hold fénye ráragyog.
Eltekint a messzi tájra
ráncok véste arccal,
merre csak lát ősi puszta
zöld terített asztal.
Lába mellett ül a társa
a hű juhászkutya,
az egyetlen lény akiben
nem kell csalódnia.
Utolsónak kelő napnak
biccent oda némán,
csendben, nyugodtan pergett le
élete a pusztán.
Holtak napján, ha kimegyek
csendes temetőbe,
borús könnyező arcomat
rejtem tenyerembe.
Amióta erre jártam
elszálltak az évek,
megfáradt idős szüleim
csak szívemben élnek.
Temetőkertben elnézek
balra, aztán jobbra,
mindenfelé kopottasan
áll elmúlás szobra.
Virágtengerek borítják
a sírhalmok végét,
akik itt nyugszanak ők már
meglelték a békét.
csendes temetőbe,
borús könnyező arcomat
rejtem tenyerembe.
Amióta erre jártam
elszálltak az évek,
megfáradt idős szüleim
csak szívemben élnek.
Temetőkertben elnézek
balra, aztán jobbra,
mindenfelé kopottasan
áll elmúlás szobra.
Virágtengerek borítják
a sírhalmok végét,
akik itt nyugszanak ők már
meglelték a békét.
Dideregnek a levelek
hűvös őszi szélben,
lassan peng az idő húrja
szerteszét tört fényben.
Álmodni készülnek a fák
gyűl alattuk avar,
fülükbe altatót susog
a tél tolta vihar.
Fa odvába mókus gyűjti
téli betevőjét,
csinosítja, kibéleli
puha menedékét.
Szarvas túrja avar alját
makkot szed a földről,
büszke fejét égnek veti
nem gondol jövőről.
Szeretem elnézni őket,
így őszi reggelen.
Csendes, puha látványukra
a lelkem megpihen.
hűvös őszi szélben,
lassan peng az idő húrja
szerteszét tört fényben.
Álmodni készülnek a fák
gyűl alattuk avar,
fülükbe altatót susog
a tél tolta vihar.
Fa odvába mókus gyűjti
téli betevőjét,
csinosítja, kibéleli
puha menedékét.
Szarvas túrja avar alját
makkot szed a földről,
büszke fejét égnek veti
nem gondol jövőről.
Szeretem elnézni őket,
így őszi reggelen.
Csendes, puha látványukra
a lelkem megpihen.
Hosszú utat jártam én be
ezen a világon.
Célként érve el a reményt
megleltem a párom.
Megosztottuk mi egymással
a hitvesi nyoszolyát.
Megtaláltuk a szerelmet
átélve sok csodát.
Társam lettél szerelmesem,
nem csupán szerető.
Tőled, ami elválaszthat
nem más, csak temető.
ezen a világon.
Célként érve el a reményt
megleltem a párom.
Megosztottuk mi egymással
a hitvesi nyoszolyát.
Megtaláltuk a szerelmet
átélve sok csodát.
Társam lettél szerelmesem,
nem csupán szerető.
Tőled, ami elválaszthat
nem más, csak temető.
Szedtem már életemben sok rózsát,
illatoztam bimbódzó virágát.
Bánat nélkül nincs öröm sohase,
megszúrt már alattomos tövise.
Szerelemnek társa lett a féltés,
megtalált engem is kísértés,
fogd hát óvatosan meg a rózsát,
szeretetre váltva hervadását.
illatoztam bimbódzó virágát.
Bánat nélkül nincs öröm sohase,
megszúrt már alattomos tövise.
Szerelemnek társa lett a féltés,
megtalált engem is kísértés,
fogd hát óvatosan meg a rózsát,
szeretetre váltva hervadását.