Idő 
Értékelés 
Értékelés Jön a verőfényes karácsony,
Itt délen, nincsen zúzmara.
Ha mégis havas ünnepre vágyom
Lélekben, elmegyek haza.
Kicsi falum a Dráva partján,
Oda repülni volna jó.
Végigmenni a régi utcáná
Talpam alatt ropog a hó.
Felébredni a harangszóra
Fagyos, adventi hajnalon.,
Sietve rorátéra menni,
Nyomot hagyni a friss havon.
A templomajtó nyitva, tárva,
Kihallatszik az orgona,
S a Jézusváró régi ének:
Harmatozzatok... dallama.
Benn énekszó és gyertyaillat,
Oltár előtt térdel a pap.
Szívünk megtelik imádsággal,
Karácsonyváró áhitat..
Gyermekkori álomvilágból
Magamhoz térek hirtelen.
Eltünt a hó, s a gyertyaillat,
Csak az áhitat maradt velem.
Szívünkben várjuk a karácsonyt,
Mindegy, hogy otthon hol vagyok.
A betlehemi fényes csillag,
Mindenütt egyformán ragyog!.
Keresgéltem égen földön,
Polcok mélyén, régi könyvben,
Hol találnék egy szép verset,
Hogy jó Anyám felköszöntsem.
Egyik vers sem illett rája,
Csalódottan félretettem.
Magam írom köszöntőmet,
Itt van a vers a szívemben.
Köszönöm a gyermekkorom,
Sok játékos, vidám évet.
Rózsakertben szaladgáltam,
Féltő szemed csak rám nézett.
Később lehulltak a rózsák,
Nehéz évek következtek.
Dúdolgatva varrogattál,
Kerested a kenyerünket.
Köszönöm az ifjúságom.
Mindig csak javam akartad.
Menyasszonyi fehér ruhám
Két kezeddel magad varrtad.
Aztán mikor kis unokád
Ott tipegett körülötted,
Fájó szivvel búcsút mondtunk,
A sors messze dobott minket.
Köszönöm a megértésed.
Szemrehányást sohsem mondtál.
Hol nevetve, néha sírva
Ezer levelet megírtál.
Közben, elszálltak az évek?
Daloltál vagy imádkoztál.
Eltemetted jó Apámat
Aztán, magadra maradtál.
Köszönöm, hogy közénk jöttél.
Elhagytad a szokott fészked.
Rózsaszínű kis házadat
A miénkkel felcserélted.
Népes család körülötted,
Nem lesz többé semmi gondod.
Hálás szivvel azt kivánjuk:
Száz évig élj, s legyél boldog!
Az életünk, akár a színház,
csupa játék , higgyétek el.
Ha felgördül a bársonyfüggöny
magad állsz ott, és játszani kell.
A szerepek ki vannak osztva.
a Sors tudja mi jár neked.
Néha nevetve, máskor sírva
játszod, játszod az életed.
Mikor már eljátszottál mindent,
a szíved lelked kimerül.
Várod , hogy mi lesz az ítélet,
tapsol a nép, vagy kifütyül.
Hiába minden, a szerep véget ért,
pedig benned még tüzek égnek...
Amikor legördül a függöny,
bármit kaptál, ez volt az ÉLET.
Sorsod nyomor és szenvedés volt,
Siker, öröm elkerült téged.
Éhezve, fázva botorkáltál,
Utat kereső kósza lélek.
Egy nap szemed a napba nézett.
Színeket láttál, csodaszépet.
Könnyezve, sírva leborultál,
Már tudtad mi a küldetésed.
Festeni ami benned lángol,
Utat adni égő tüzeknek.
Megszállott hittel, forró szívvel
Átadni mind az embereknek.
De a a világ nem értett téged,
Hátad mögött csak legyintettek.
Hiába vártál igaz társra,
Kiket szerettél, nem szerettek.
Mégis raktad a színt a színre,
Kékre zöldet, sárgára sárgát.
Míg napfényt loptál képeidre
Arcod szürkébb, a lelked árvább.
Egy nyári nap elborult minden.
Eltűntek színek, sárgák bordók.
Száz éve már, de neved őrzik
Kék íriszek, és napraforgók.
Mikor az árnyak egyre nőnek,
Nincs már értéke az időnek.
Egybefolyik nappal és éjjel,
Gondolat röpköd szerteszéjjel.
Kapkodsz utána félve, ijedten,
Jaj, mit akartam? Hova is tettem?
Tegnap még tudtad, ma már csak sejted,
Holnapra pedig elfelejted.
Régi emlékek, szép gyermekkor,
Mintha ma lenne, mondtad sokszor.
Kedves arcok, akik szerettek,
De a nevüket már elfeledted.
Aztán ha egy név fel fel révül
A múltnak zúgó tengeréből,
Úgy fáj, hogy bárhogyan próbálod
A vonásokat már nem találod.
Utunk végén másképp kell élni.
Őszi avarban csendben lépni.
Amit nem találsz emlékedben,
Keresd ott belül a szívedben.
Halk, rég hallott melódiákat,
És átélhetsz apró csodákat.
Ne kapaszkodj a múltba váltig,
Csak érzéseid őrizd halálig.
Ha szeretni tudsz még, az a lényeg
Mikor az árnyak égig érnek
