Csík Ferenc

(1957-)

Író, költő

Csík Ferenc vagyok 3. verses könyvem jelent meg és egy hej történeti, hobbim a versírás

Lángoló szívem vágy álmon,
Vándorolt a végtelen pusztákon.
Úgy féltem én a kihalt vidéken,
Az árnyak körülfogtak,
Bezárt portákon a kutyák vonítottak.

Édes kesernyés haragján, frissen,
Tépte vadul a szél az ingem.
Néma hegedűk dallamán táncolt,
Kóborló múltamban, vissza nézek százszor.

Hitem megcsalta rég az élet,
A nyári napnak melegét, már nem érzem.
Putrik kitárt ajtaját tángálja a szél,
Sok, sok szép emlékről mesél.

Bőgő hangja zsong a távol,
Fekete árnyékon sírva gyászol.
Kísért a múltamon egy rozoga szekér,
Legendás életem holt oklevél.

Amikor megszólal a gitár a kezemben
Késő nyári délután,
A szerelem tűztengerén
Lassú táncot jár a halál.

És ha jön az éj,
Könnycsepp perdül az arcomon.
Akkor úgy szeretnék meghalni az ajkadon.
Zokogva sír a lelkem, hol vagy, szerelem?

Messze szállnak az égen a kismadarak,
Jön a tél, sivár lesz itt a táj.
A szerelem rózsaszín szemüvegét leteszem.
Mert te rútul elhagytál!

Fehér havas didergő reggelen,
Jéghideg szobámban a sóhajok csendesek.
Nimfák himnuszán elviharzott a szerelem,
Rútul búsul az életem, őt már soha el nem feledem.

Végtelen vágyak, eltűnt remények,
Fénylő csillagok ezer csodáin elégek.
Alvó virágok havas szirmain az enyészet,
Könnyeim jégbe fagyott hó színű remények.

Könnyű köd fátylán bíbor románcán öregszem,
A farkas ordító hidegben még mindig szeretem.
A tél köntösén a nappalok boldogok,
Fehér színű hajnalokon rád gondolok.

Vöröslő fényével száll le az alkony,
Szárnyát bontogatja a szellő a parton.
Bánatos lelkemet forró tűz járja,
Szemeimből folyik a könnyeim árja.

A Tarna-partot egedül járom,
Elhagyott, eltűnt a párom.
Könnyem a szerelem tüzét el nem oltja,
S ez a fájdalmas tűz könnyeimet el nem fojtja.

Jéggé vált pillangószíved hideg, deres hó lepi,
Sorsom keserű bánatát szenvedés követi.
Alabástrom nyári tájra Hold a fényét vetíti,
Ámor nyílvesszője álmodozó szívemet leteríti.

Lélekgyilkoló szerelem rabláncán
Sétálok búsan a Tarna partján.
Jégeső veri szívem aortáját,
S én követem a lábaid nyoma kicsapongását.

ReménySzomorú szerelem

Nélküled üresek lettek a napjaim,
Csak tengődök a hiányod fájdalmain.
Álmok nélkül nem tudok már élni,
Már nem tudok emberek szemébe nézni.

Szerelmünk a csillagos ég alatt elvérzik,
Emlékeid szívem sebeit újra meg újra feltépik.
Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek,
S már soha el nem feledlek.

Mit tegyek nélküled? Hiányzol.
Ha mással látlak, megöl a rémület.
Mit tegyek, hogy visszatérjél újra,
A szívem szeret, folyton ezt súgja.

EmlékezésSzomorú szerelem