Szerzők » Ady Endre versei » 23. oldal
Ady Endre
(1877-1919)
Ady Endre 1877 novemberében született a mai Romániában található Érmindszenten. Sokan mint a 20. század első fele legnagyobb költőjét tisztelik benne. Ady azonban nemcsak költészetéről ismert, hanem a korabeli politikai újságírás egyik legnagyobb alakja is volt. Alapfokú iskoláját Érmindszenten végezte, majd a nagykárolyi piarista gimnázumba járt, innen került a zilahi gimnázimba, ahol leérettségizett. Szülei unszolására beiratkozott a debreceni egyetem jogi karára, tanulni azonban nem szeretett, később megfordult a pesti, és a temesvári egyetemen is, végül azonban abbahagyta a tanulást. 1899-ben ment Nagyváradra, és kezdett újságírással foglalkozni, amit nagyon megszeretett. Itt ismerte meg nagy szerelmét Diósyné Brüll Adélt, egy férjes asszonyt, aki férjével Párizsban élt, de gyakran hazalátogatott szüleihez Nagyváradra. Ekkor vette kezdetét köztük egy 9 éven át tartó kapcsolat. Ady számtalan verset írt hozzá, verseiben Lédának nevezte el őt. Adyval beutazták fél európát, és bár férje tudott kapcsolatukról, ennek ellenére nem vált el feleségétől. Később kapcsolatuk megromlott, sokat veszekedtek, és Ady 1912-ben Elbocsátó szép üzenet című verssel búcsúzott el tőle. Utána sohasem találkoztak többet. Közben Ady dolgozott a Budapesti Naplónál, és a Nyugat című folyóiratnál is. Foglalkoztatta a politika is, magát baloldali elkötelezettségünek vallotta, szembefordult az egyre kibontakozó nacionalizmussal, politikai jellegű írásai a Népszavában jelentek meg. 1913-ban ismerte meg második nagy szerelmét Dénes Zsófiát, aki menyasszonya lett, a lány édesanyja azonban megakadályozta a készülő esküvőt, így a házasság nem jött létre, azonban Ady haláláig jó barátok maradtak. 1911 óta levelezett Boncza Bertával, azaz Csinszkával, 1914-ben találkoztak előszőr, Ady ismét szerelmes lett, 1915-ben házasodtak össze. Házasságuk azonban csak 4 évig tartott, Ady-t ugyanis nagyon megviselte az I. világháború, ekkor verseket sem közölt. A Tisza gyilkosság után szélütést kapott, majd tüdögyulladást, 1919 januárjában hunyt el.
Idő    Értékelés
Uram! Szinházad rég felépitéd,
Immár látott az sok, sok ezred évet,
De darabod nem újult semmiképp,
A neve egy, a célja egy: az élet.
Rossz a darab, bocsáss meg, óh, uram!
A díszlet régi, színtelen, kopott,
A morál: jaj a jóknak, nagyoknak,
A hitványak csupán a boldogok.

Uram! Mi játsszuk híven szerepünket,
Sírunk, nyomorgunk, mert így rendeléd el,
Tűrjük, hogy kifütyölnek bennünket,
Pedig mi játszánk lelkesedve, hévvel,
De már a játék elég volt... elég...
A szívnek egyszer meg kell nyílnia:
Darabod hitvány, nem hozzád méltó,
Lelket mészárló, rossz comoedia!...
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1171
Undok, füstös tűz-cafatokban
Hullott reád a nyomoruság
S az iszonyat, ez a vad husáng,
Veri búsan lelked tetőjét
S félek, hogy eloltja a fájást,
Óh, fájás, fájj tovább és jobban.

Neked a tűzvész már az élet.
A félrevert harangos napok,
Kínok, tébolyok és haragok,
Végső szándék, hamvadás-hajnal
S jaj neked, ha elfogy a fájás,
Lobogj, égj, fájj, mert másképp véged.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1216
Itt volna hát a szent, a várt Szélvész,
Tespedt tavat mely fenékig zavar?
Alázását ki oly bűnösen tűrte,
Lázad hát már az Élet alágyűrtje,
A tanitó, a legrababb magyar?

Gyújtatott lelkek víg mécsesének,
Ott, hol Sötét ül várost és falut
S hol eped fényért cellák milliója,
Magyar sivatag magyar tanitója
Rabok között rabként senyvedt, aludt.

Bús ébredők! a naphoz az arccal,
Pusztul ez ország s az idő repül
S kik hivattatok vezérül a népnek,
Ne maradjatok gyáva csőcseléknek:
Úri gazságok jobbágy őreül.

Ha itt a Szélvész, szívet elébe,
Ha itt az óra, verjen hangosan:
Szélvész verte, szép, nagy szívekre vár itt
Egy sötét ország, melynek páriáit
Nem mentheti már, csak szélvész-roham.

S ha itt van már a szent, a várt Szélvész,
Köszöntjük ezt a zárka-nyitót.
Lelkünknek fényét ezer éve orzák,
Kapja meg végtén szegény Magyarország
A szabaditó magyar tanitót.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 3679
Végsője is szalad lihegve
Kiméráim régi sorának
S szökött katonákért most kapok
Bebocsáttatást a szivekbe.

Hát nem oly vad a sok vad álom?
Föloldozást kap szenvedőjük?
Jó szivek, hát, im, itt »a költő
S mult álmai - én már utálom.

Valahová későn felértek,
Multam egy véres hegy csucsára,
Már csak multat és verset kaptok:
Egy idegen kacag felétek.

Örök lesz nem-találkozásunk,
Mert késtétek nyomom örökkön
S mert jajaimnak és magamnak
Halállal is más lesz a másunk.

Halál után is ki-kikelve
Lobogó új és új alakban
Előletek úgy rohanok majd,
Miként eddig: későn szivelve.

Jó szivek, ti cammogó nullák,
Kikkel be vágytam találkozni,
Óh, jaj; miként lettünk egymásnak
Örökké elvált csillag-hullák.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1233
I.

Valamikor labdatéren
Hét fiuk ha összekaptunk sorshuzáson,
Ki az az egy nem osztozó
Labdaverő boldogságon,
Ki az az egy, ki ne játsszon,
Engem dobott ki a sors,
Mindig engem, mindig engem.

Kövér könnyel, sóvár vággyal
Víg hat körül leskelődtem, ténferegtem.
Most is, most is víg hat körül,
Kik nem hatan: százan, ezren
Labdát vernek víg-feledten,
Csak úgy kussoltat a sors,
Mindig engem, mindig engem.

II.

Ni, most a labdatéren
Milyen gyorsak a fiúk
És még szebben kacagnak,
Miként a régi hatok.
Milyen, milyen szent volna
Utódomat meglelni,
A kitudott, kis senkit,
Fölösleges nem-játszót
És szólni hozzá vigan:
»Fiacskám, meglátod majd,
Lesz egy nagy labdajáték
S ott te leszel a vezér,
Repülsz, miként a labda
S rikoltsz, mint egy víg rigó
S ha majd nagyon elfáradsz,
Keresed a hatokat,
Keresed s nem találod:
Így van ez jól, fiacskám.
Régi hét fiuk közül,
Íme, engem tartott meg
A fő-fő Labdaverő
S a többit szépen, ifjan
Kiverte a játékból.«
Igy szólnék utódomhoz.
De bár bejártam százszor
A régi labdateret,
Nem lelem, nem találom.
Talán más most a világ,
Nincs játékból kitudott
Csenevész, sárga fiú.
Pedig, nagy Labdaverő,
Én titkos, nagy Jehovám,
Úgy szeretném az ilyet
Mindet összegyüjteni
S egy vígságos játékban
Egy utolsót játszani.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 2240