Van egy kicsi csodakutyánk, Pötyi a neve,
született már régen neki egy szép gyereke.
Megnőtt olyan nagyra, hogy nagyobb az anyjánál,
Mocinak neveztük el, bár Ő is egy kislány.
Kaptak mind a ketten egy jóval nagyobb társat,
így már nemcsak két kutyát, szerethetünk hármat.
Talán nem véletlen, még eggyel szaporodtunk,
négy kutyával játszhatunk, hogyha unatkozunk.
Cicánkat, a Mircit is ajándékba kaptuk,
jó és dolgos kis állat, ezt mi meg nem bántuk.
Mircikénk, ha elfárad, Pötyi hátán fekszik,
igaz álomba merül, nagyon mélyen alszik.
Kicsiny kakaskánk, a beteg, sánta lábával,
együtt él és álmodik a kis kutyáinkkal.
Ha a Moci és a Pötyi rossz fát tesz a tűzre,
tanítani kell Őket egy kis fegyelemre.
Ha megdorgálom Őket, meg nem haragszanak,
szeretetet továbbra is önzetlenül adnak.
A szeretet iskolájuk példamutató,
itt lehetne az ember eminens tanuló.

Tudod, hogy a világodban nem vagy egyedül?
Ha a szíved nyitva van, a társad melléd ül!
Belép az ajtódon, ha szeretettel várod,
beköltözik Hozzád, ha szíved kitárod.
A szívednek ablakán ott kopog már régen,
ne hagyd Őt kétségben, hogy könyörögve kérjen!
Hosszú utat tett meg már, fáradtan, éhesen,
szüksége van Rád is, hogy Ő tovább élhessen!
Bekopogott Hozzád, mert Te is magányos vagy,
meglátod, hogy Téged magadra soha sem hagy.
A szeretet lehet a Te igaz barátod,
adj hát Neki esélyt, széppé teszi világod!

Azt álmodtam Istenem,
megvolt nekem mindenem.
Kék volt az ég, s végtelen,
lelkem úszott békében.
Szívem tárva, nyitva volt,
szeretet belé hatolt,
később Fénnyé változott,
bejárta a világot.
Földünk minden lakóját,
csillogó Fény járta át,
hogy
Ember és Föld élhessen,
szeretetben békében.
Boldog szívvel ébredtem,
égő vágyam énnekem,
hogy
az Ember rátaláljon
és valóssággá váljon!
megvolt nekem mindenem.
Kék volt az ég, s végtelen,
lelkem úszott békében.
Szívem tárva, nyitva volt,
szeretet belé hatolt,
később Fénnyé változott,
bejárta a világot.
Földünk minden lakóját,
csillogó Fény járta át,
hogy
Ember és Föld élhessen,
szeretetben békében.
Boldog szívvel ébredtem,
égő vágyam énnekem,
hogy
az Ember rátaláljon
és valóssággá váljon!
Puha, finom béke,
szívem éltetője,
galambszíved fénye
felragyog az égre.
Szivárványszínekkel,
igaz érzelmekkel
fested a szíveket,
táplálsz új lelkeket.
Hirdesd nagy betűkkel,
igaz szeretettel:
SZÍVEDBE ZÁRKÓZOM,
HA NYITVA TALÁLOM!
szívem éltetője,
galambszíved fénye
felragyog az égre.
Szivárványszínekkel,
igaz érzelmekkel
fested a szíveket,
táplálsz új lelkeket.
Hirdesd nagy betűkkel,
igaz szeretettel:
SZÍVEDBE ZÁRKÓZOM,
HA NYITVA TALÁLOM!
Már nem akarom...
A bizonytalanságot,amit érzek.
Az érzelmet,ami fáj.
A fájdalmat,ami bánt.
A bánatot,ami magányossá tesz.
A magányt,ami őrületbe kerget.
Az őrületet,amit te okozol.
Téged,akit én szeretek.
Szeretetet,amitől szenvedek.
Szenvedést,ami megöl.
Halált,ami bennem van.
Magamat,ami elviselhetetlen.
Ezt már nem akarom...
Akarom...
A boldogságot,amit érzek.
Az érzést,amitől mosolygok.
A mosolyt,amit akarok.
Akaratot,ami erőt ad.
Erőt,amit csak tőled kaphatok.
Téged,aki én vagyok.
Magamat,hogy szerethessek.
Szeretetet,hogy vágyjak.
Vágyat,az alkalomhoz.
Alkalmat,az életben.
Az életet,amiben újra élek.
Ezt akarom...