Szeretek játszani, táncolva nevetni.

Szeretem az életet,minden egyes nap megélni.

Szeretem ami körül vesz,minden egy csoda.

Csoda napok sora, vígasz a rossz napokra.


Szeretem gyermekeim, álltaluk szeretve lenni.

Víg kacajuk, minden egyes nap fülemben hallani.

Szeretem az éjjeleket, mikor csend honol mindenütt.

Érzése körülölelve mindent, élők sora pihenni tér meg.

Szeretem a gondolataim, ilyenkor hálát ad mindennért.

Szeretem a szívem, mert zakatolva várja a holnapot még.

Szeretem a reggeleket, szemem fénylően ragyog.

Szeretem letenni a tegnapot.

Szeretek élni, Isten adta,

Hálával nézek,minden hova.

Szeretem gyermekeim ölelését, amit a reggel hoz el.

A reggeleket ami közösen telik el.

Szeretem a délután hozó zsivajt, hisz játszva szép az élet.

Játszások sora, fiatalságunk emlékébe térbe.

Szeretem a természetet, a benne élő megannyi lényeket.

Szeretem a madarakat, ahogy szárnyalva élnek.

Az erejüket, mikor az évszakok váltakoznak,  és őket máshova hív a természet.

Szeretem mikor borús az ég.

Felhők hűs cseppjeit, ahogy a bőrömre ér.

Szeretem  friss illatát, ami át jár mindent ahol csak járt.

Szeretem a napot, ami gondoskodva kel fel.

Mikor napnak melegét, a szél csillapítja el.

A csillagokat, ami titokzatosan az égen ragyog.

Fürkészve apró fényeit, ami oda át oly annyira nagyok.

Szeretem az éjjeleket, csend hozó hold, hálát ado nappalok.

A hold, teljes alakjában az est ura lesz.

Milliónyi szempár tekintetében köszön vissza reá, mert oly csodás ma, az eget rabul ejtő Ura.

Az erdők diadalmas utatmutató, reményt adó  hada.

Szeretem a szerelmet, szívünk tőle ég el.

Szeretem a gyengédségét, az álltala ragyogó szem tekintetét.

Az előtörő féltő érzését.

A szenvedéllyel telt körbe ölelő, ölelését.

Szeretem minden nap éreztetni, újra átélni.

A valódi érzéseket minden egyes nap újra megéllni.

Szeretem a szeretetet, mert egy a termésszettel!

A természet egy mindennel.

Életet hozó, álmokat előcsalogató, napokat nyerő,

Természet!

Víz, levegő, ami éltet mindent!

Szeretem e különleges életet, ahol egy a közös érdek.

Szeretem mikor levegővételem a szívem dobbantja.

Szeretem mikor a víz, szomjamat olthassa.

Szeretem az érzést, mi hálával önti el szívem.

Szeretem Istent, mert véletlenek nincsenek, és utat mutató fénye, jelenik meg értem, de én választva utam, vajon merre mennyek?

Szeretem rossz döntéseimet, hisz álltaluk vagyok ember.


Szeretem életem, emberségesen élni.

Utam során segítve, megértően hallgatni.

Szeretem , áttélni érzéseid, támaszod lenni, ha kéred tanácsot adni.

Szeretem szerető szívem!

Mert igaz szívvel, szép az Életet élni!

Szeretet fényében, Isten jóságában létezni!

Nem láttalak rég, kedvesem, nagyon hiányzol,
Édes ajkad régen csókolt, olyan derűs volt,
Gyönyörű szép szemeddel néztél énfelém,
Rabbá tetted a szívemet, érzem mélyen én.

Mindig együtt sétáltunk a boldogság felé,
A te szíved enyém volt, s az enyém tiéd,
Halkan súgtad fülembe, hogy boldog vagyok én,
Nem akarok senki mást, csak te maradj enyém.

A mi szerelmünk nem az érzelmek játéka,
És nem csupán a pillanatnyi örömök vágya,
Hanem életünk legdrágább ajándéka,
Földi Mennyországunk varázslatos tündérálma.

Fájt nekünk a búcsúzás szomorú pillanata,
Egy évi szolgálatot kér a haza szava.
Nem láttam mosolyod tündöklő báját,
Nehéz könnyem hullt, és a szívem árván.

De visszatérek hozzád egy októberi éjszakán,
Újra egymást csókoljuk, drága, szép Violám.
Gyönyörű szemeiddel majd nézel énfelém,
Tiszta szívünk újra együtt, mint a hajnal és a fény.

A szeretet lángja mindenkiben él,
Csak tőled függ, hogyan ég.
Parázsként vagy gyertyaként,
Fénye meg nem szűnik, örökké él.
Bármi történhet veled,
A szeretet legyen legfontosabb neked.
Addig, míg a szeretet vezérel,
Ragyogó fényben jár táncot lelked.
Boldog mosoly száll el arcodról,
S aki kapja, örömteli lesz a napja.
Soha ne várj cserébe semmit,
Mert a szeretet boldog, ki adhatja.
Boldognak akar látni,
Így lesz örömteli az ő napja.
Ha mégis viszonoznák mosolyod,
Őrizd meg jól a lelkedben,
Emlékezz rá kevésbé boldog napokon!
Elég e csöppnyi szeretet,
Máris lobog a tűz lelkeden.
Biztos bástyaként táplál,
Hiszen tudod, mindig számíthatsz rá!
Így lesz fényed örökké ragyogó,
Az életed egy mosolytól is boldogító!

Merengő bolondság

Merengek az úton fázva,
S nem talál rám az árva.

Lépked a hó, lépked a tavasz,
Még is mit vár a kaland?

Vajon hová sodor a szél,
Mitévő legyen az éj?

Lépkedek a hóba, mint az elveszett,
S nem találom a jelmezem.

Lépek az útra, egyet, kettőt, s majd hármat is,
Melyik lesz a számom félve is?

Dacolva megmutatom,
Képes vagyok szeretni!

Küzdve, küzdeni,
Ha krémes a puszedli.

Hosszú még az út,
S lépkedek csupán,
A paródiának vége,
Köszönöm a dumát.

Első Ecloga

KÖLTŐ

Mikor születtem,
Az égen ezernyi csillag mosolygott.
Édesanyám szíve, nevetve dobogott.
S szemében öröm könny ragyogott.

A JÓ PÁSZTOR

Igen! A csillagok énekeltek,
S angyalok táncoltak a mennyben,
Születésed napján.
S úgy növekedtél, mint mezőn
Az árva kis virág.

KÖLTŐ

Kézen fogva vezettél,
mikor az első lépéseket tettem.
S mint a természet, tavasz idején,
Ajkadról gyönyörű mesék,
Hangzottak felém.

A JÓ PÁSZTOR

Emlékezzél kérlek,
A természet tavaszi meséire.
Zárd szívedbe, őrizd,
Mint féltett kincseket!

KÖLTŐ

Ó, milyen csodás ajándék,
Bár oly megfoghatatlan.
Langyos szellőként,
Fuvall át rajtam.

A JÓ PÁSZTOR

Szeretlek!
Írj hát, ifjú költő!
Írj tovább!
Vésd kőtáblákra,
az örök szeretet szavát!