Szó lenni a levélben,
fény lenni a sötétben,
szél lenni kertjében,
csendesedni szerényen,
leülni fakérgen,
nap lenni egész fent,
ragyogni míg felébred,
néha fájni, néha szűnni-múlni,
s néha nem akarni, de könny lenni ott,
hol gördülni bőrén egészen, még egy múlik percében,
sok múlik egész bent lelke mélyébe, sötétben.

Kértem az Istent boldogságért
Soha nem múló vidámságért
Kértem már az éj sötétjét
Izzó nap bölcs fényességét
Szelek csattogó korbácsát
Szellők vigadó románcát.

Mikor már a hitem veszni látszott
Minden reményem halni vágyott
Egy angyal szárnyalt az égen
Zöld föld felett meseszépen
Bíbor fény tavába állva
Fekete magányba várva.

Hajnalpír zuhant messzeségre
Bársonyt borít égi szépségre
De nap utolsó fényében
Egy mosoly kíséretében
Szívét vígan tárta elém.
Most őrzöm szerelmes felét.


(Egy a P Mobil - Zöld, bíbor, és fekete ihlette szerelem emlékére.)

Te titokzatos lány, ki a koli falai közt vár reám.
Szívem legbelső érzései várnak most terád.
A nevedet sajnos még nem tudom.
Remélem egyszer az álmaidban a főszerepet én kapom.
Lehetsz te tőlem tanuló, modell vagy művész.
Ha nem kaplak meg, hát vágja le a kezemet a fűrész.
Sajnos nem vagyok egy latin macsó.
Nem vagyok egy élsportoló.
De belül egy érzékeny személyiség rejtőzik.
Gondolataimat a személyed képei megfertőzik.
Amikor arcodat nem láthatom.
Szívemet elönti a bánatom.
De mikor szemünk találkozik.
A lelkem kiabálva ugrándozik.
Remélem összehoz minket egyszer a sors.
És majd csókjaid közt az ágyadba sodorsz.

Folyik a víz,
Folyik vele együtt a pici szívem.
Elsodorta elsodorta messze a pici szívem,
Mit tegyek? Mit tegyek?
Ússzak utána?
Vagy hagyjam had sodorja el a messzi világba.
Nem hagyom! Nem hagyom!
Most tudtam meg igazán,
Hogy kellesz nekem drágám.
Gyere vissza ne hagyj el,
Én nélküled senki sem leszek.
Ha kell megverekszem érted,
De te akkor is az enyém leszel szívem.

Édesanyám egyszer,
Mikor felkelt,
Mondotta a csodás létet,
Melynek neve szerelem tüze.

Gondolkoztam el mélyen,
Mi is a szerelem?
Tanakodtam, gyanakodtam,
De semmire sem jutottam,
Mint most voltam,
Gyerekkorban.

Hallgatom a galambom szavát,
Halkan cseng,
Éjben a szél hátán.
Gondosan figyelem arra,
Mert a szerelemben nincsen-e háború, hajsza?

Édesanyám mosolyog,
Tudja, hogy kíváncsi vagyok.
Csak annyit mond erre:
Megtudod, fiam, mi is a szerelem tüze.