Nagyon szeretlek kedvesem,
és mást nem is tehetek.
Nagyot hibáztam,ez be is ismerem,
talán már jóvá sem tehetem.
Gyenge a lelkem,nagyon beteg,
de gyógyíts meg kérlek,kedves.
Légy a férjem,kérlek!
Hiszen,nagyon szeretlek téged.
Remélem,végre te leszel a párom,
és én ezt soha,de soha meg nem bánom.

Ölelj át kérlek! Szeress engem!
Oly nagy szükségem van reád!
Ne kérdezz semmit csak szoríts magadhoz!
Ne kérdezd tőlem hogy mi bánt!

Nem kell hogy megérts most engem,
csak ölelj át! Vigyázz reám!
Úgy, ahogy először tetted
azon a forró éjszakán.

Hideg hannoveri utcán óvatosan lépkedek
Lábam alatt haldokló,színes, őszi falevelek sokasága kér könyörületet.
A könyörtelen ítélő az idő, nem látja nem hallja, sosem,
S én óvatosan lépkedek, -ugyan ez mit sem ér, de nekem sokat jelent.

Jutalmam ezért a napsugár,ki néha-néha még mosolyog is rám,
S melenget, mint az anyai kéz,mely mindenkor a jót adni kész.
Csillogó esőcseppek a leveleken,
Vagy tán könny, mi nem szárad fel sohasem?

Óvatosan, lassan tovalépkedek,
A könyörtelen idővel is harcra kelek,
A tovatűnő napsugárba kapaszkodom én,
Hogy veled találkozzam majd, a világ tetején.

Emlékszel e dalra még?
Akkor kék volt fenn az ég, s a szivárvány híd alatt, sokszor megcsókoltalak.
Tán nincs is oly messze még,
Azóta is kék az ég, mert szemeidben látom még,
hogy milyen volt akkor, rég!

Mikor megismertelek, szívem őrült táncba kezdett,
Érted mindent elfelejtett és csak veled lenni vágyott,
Úgy éreztem, a világot nyertem el teveled én, két karodnak rejtekén.

Azóta is erre vágyom,teljesülne minden álmom,
S szép kék szemedet, ha látom,
Mindig veled vagyok én,
Ott, a világ tetején.

Gyere velem kedves, kihűlt már a nap
Éjsötét az erdő, ne tévessz utat
Egyedül élek, én téged vártalak
Hozz magaddal lámpást, ne tévessz utat.

Züllött, rongy életem csendességbe hull
Dalos szívem lassan semmivé fakul
Csend jöjjön és álom romlást lát e szem
Kísérj el az úton és maradj velem.

A múló pillanat magához ölel,
Mint gyermekét az anyja ha harcba küldi el
Nincs már esély hinni, időm porlik el
Csókold meg az arcom, sírj együtt velem.

Betegségek ellen szerelmünk égjen
Karod ölelése oly könnyű nékem
Halált messze űző édes gyötrelem
Élni fogok újra csak te légy nekem.

Véres csúf szívemre tedd rá kezedet
Bánatom elmúljon lássad szememet
Élet pokla fut fényed megremeg
Halálomig kérlek ó maradj velem.

Ott ült elöttem a padban Anna,
a szerelmet bennem kicsalta;
de nem tudtam hogy mit tegyek,
éretlen voltam és gyerek.
-... mi az amitől szenvedek?

ez nem a szerelemnek gondja,
hogy az éretlenséget foltozza.
a szerelem szerelmet követel;
nincs a kompromisszumnak helye sem
csak egyet akar és más nem kell.

esélyünk sem volt - tudom most,
a szerelmem is titkos volt.
és jó hogy így lett - mert ugyebár;
az éretlenség volt a határ,
maradtam a titoktartásnál.

a szerelem ellensége...
ma is magam véleménye:
a szerelem jobb ha titok,
elronthatod ha elárulod
- ha mivel jár, nem vállalhatod.