Kard nélkül győz szerelem!
Ámor a kis hamis, nyilazik!
Immár nyáladzok!
*
Kard nélküli szerelem?
Mi legyen, menjek körorvoshoz?
Nyáladzás, plusz nyíl…
*
Kardot én azért hordom,
Mint középkoriak… hátha kell!
Mily’ kellemes nyíl.
*
Kard legyen kéznél, lehet,
Hogy váratlan szükség merül föl!
Nyáltól nem rozsdás.
*
Kard velem, nő meg sehol.
Úgy vélem, Ámor kapjon taslit.
Kard, kisubickolt…
*
Kard nálam… nyíl eltalált!
Nyílász szervezzen új randevút!
Karddal csatába…

Vecsés, 2020. november 18. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás senrjon csokorban –ban.

Várd a májust, szerelmet Gittus,
Hozza nekünk jövő e stílust!
Magamhoz láncollak,
Tenyéren hordozlak.
Gittus! Hagyj most mindent, várd gesztust!

Szerelmedet bírni akarom!
Vágyam, hogy este veled alszom!
Vacsora, horkolás,
Megszűnik elmúlás…
Gittus lazulj! Ugye megkapom?

Bízz! Ne húzd az időt már Gittus,
Legyen egyforma a habitus.
Majd folyvást ölellek,
Szeretve szeretlek…
Lét az életcsokrunk, ó, Gittus.

Vecsés, 2019. március 19. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Bújjunk már mi össze, kissé testben-vétkesen,
A nagyon vágyott testedben, de nem lélekben.
Ritmusunkat lassúra fékezem, életben,
Beléd is bújok nagyon-nagyon jó kéjesen.
A testedre… ha tudnád mennyire éhezem,
Rajtad hagyom kézzel, szájjal a testi kéjem,
A csúcsot még elérni... lassúra fékezem.

Vecsés, 2023. március 20. - Kustra Ferenc József – íródott erotikus jellegű versnek. (De csak romantikus, mert gépi programmal írtam!)

Én meg, még szeretlek…

Nyújtózkodik a csönd a fatörzsek között,
Hallgatom… a fűben ülök a fák között…
Nyújtózkodik a csönd a fatörzsek között.

Egyedül, így bizony nagyon magányos a sok napom,
Istenkém, ha itt lennél... Ezt bizony nagyon akarom!
A szerelem csak dúl-fúl a lelkemben, ezt bizony nagyon elfogadom,
Persze az lenne az igazi, hogy itt ülnél velem, ezt is akarom.

Régen volt és csak egyszer, hogy ezt az erdőt együtt jártuk,
Akkor még ketten egyformán a jövőt jól megálmodtuk…
De Te… aztán sajnos, másképpen döntöttél, a fájó-magány mellett,
Énvelem nem is törődtél, pedig egyet értettünk jövő mellett.

(Bapeva tükör)
Jövő?
Merre van?
Lehet tudni?
Azt sem tudhatjuk,
Mit hoz nekünk jövő,
Talán, lesz-e kárpótlás…
Tény, hogy én, tovább szeretlek,
Érted és miattad… epedek!
Sorsot okolom, szétválasztott minket,
Elvett végleg tőlem téged, mesés kincset!

Elvett végleg tőlem téged, mesés kincset!
Sorsot okolom, szétválasztott minket,
Érted és miattad… epedek!
Tény, hogy én, tovább szeretlek,
Talán, lesz-e kárpótlás…
Mit hoz nekünk jövő,
Azt sem tudhatjuk.
Lehet tudni?
Merre van
Jövő?

(Anaforás, 3 sorod-zárttükrös)
Szívszerelmem vagy, akár akarod, akár nem,
Szív fenntartóm vagy még most, így akarod vagy sem…
Szívszerelmem vagy, akár akarod, akár nem.

(Szenrjú)
Kezd már fújni szél,
Magánnyal… hazamegyek.
Még elmélkednék…

Vágyainkat leölik a sors-átkok,
Mert a lapokon írtak olyan mások.
Voltak varázslatosan szép napok,
Ma már ezek, csak elillant álmok.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Az ősz bizony, nem enged hozzád, a napfényes sorsunkhoz,
Sorsunk fák alá lök, igazodjunk nagy levélhulláshoz…
Az ősz bizony, nem enged hozzád, a napfényes sorsunkhoz.

Vecsés, 2020. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában a szerelemről, kedvesemnek.

Amit én érzek szerelmes szívemben…

Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…

Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.

Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
Mondd, miért?
Mond, kiért?

Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt,
A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.

Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt… elszálltál.
Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
Minden nap este lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
Reggel meg együtt ébredünk, a nappal bánatban bővelkedik.

Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
Én egyedül álmodok,
Csak utánad vágyódok…

Vecsés, 2015. február 2. – Kustra Ferenc József