Emlékek padján ülünk ketten,

ki átölel csak egy sziluett.

Sárba tapossuk a múltunkat,

posványba veszett a szeretet.



Rút, sötét vihar tépi lelkem,

sebzi, vízzé szentesítve vért.

Ördöggé vált gyönyörű angyal,

ki csak egy szerető szívet kér.

Szikrát csiholt drága arcod
magányos szívem mélyén,
nevető napfény csillant meg
talányos szemed kékjén.

Elvarázsol, mikor látlak
szerelmes szív ékszere,
hangod édes muzsikája
angyaloknak éneke.

Most éljek elvesztésedből?

Előtűntél végtelen nagy semmiből,
Én most éljek, az elveszítésedből?
Már végleg eltűntél tán’, mindenestől…

Jó volt veled, persze sokkal jobb is lehetett volna…
De az élet olyan, hogy mindig ott van a szó; volna…
Jó volt veled és bizony sokkal jobb kellett volna…
Magamra veszem… ha sorsom félreírt nem volna…

Könyörögtem szívből sokat-eleget, szerelem ne hagyj el!
Nekem nagyon kelessz, álmaim vannak, ezeket ne vidd el.
Könyörögtem szívből folyvást eleget… szerelem ne menj el.

Itt vagyok én már öregen és magam alatt, magamba,
Szerelem elhagyott, a nő is itt hagyott egymagamba.
Szerelem és nő nélkül férfiember hogyan is élhet,
Szerelem és nő nélkül, a maradékban még mit vélhet?

Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József

Beléd szerettem te szép lány
mondok neked száz bókot,
kérlek szépen add meg nekem
szívedhez a PIN kódot.

Vidd a csókom
hosszú útra,
őrizd is meg
míg látlak újra

Vidd magaddal
mint a reményt,
sose feledd
csókunk hevét.

Ha rám gondolsz
idegenben,
őrizzél meg
szerelemben.

Visszatérted
úgy epedem,
nem múlhat el
e szerelem.