Langyos esők, fájó könnyek,
Sötét éjen felhők jönnek.
Bíbor alkonyon vérfolyók,
Földre csorog lehangolón.
Kopár égen nincsen csillag,
Égi jelenség álmot ringat.
Hervadó rózsa, cigány élet,
Tarna partján napfény nincsen.
Kunyhóink helyén vad füvek,
Templomunk harangján süket fülek.
Földünkön kevés a hit, sír az Isten.
Némán hallgat az idő csendes hitben.
Sötét éjen felhők jönnek.
Bíbor alkonyon vérfolyók,
Földre csorog lehangolón.
Kopár égen nincsen csillag,
Égi jelenség álmot ringat.
Hervadó rózsa, cigány élet,
Tarna partján napfény nincsen.
Kunyhóink helyén vad füvek,
Templomunk harangján süket fülek.
Földünkön kevés a hit, sír az Isten.
Némán hallgat az idő csendes hitben.
Rossz álom
Egész éjjel havazott,
S a szél elkezdte játékát.
Az ősi hold a temetőre vetítette
Rémült árnyékát.
Fehér álmokat szőtt az éj
A fekete szívekbe.
Nem felel a csend
A tücsökzenére.
Az ősi mítoszok
Hullámzó dzsungelén
Surranó szárnyak repültek
Az őseim fekhelyén.
Szertefoszlott az éjjel,
A cigányszerető álmok.
Zúgó lombok a sötétben
Hordják rá az átkot.
Tarnazsadány, 2020. december 27.
ÁlomRemény
Egész éjjel havazott,
S a szél elkezdte játékát.
Az ősi hold a temetőre vetítette
Rémült árnyékát.
Fehér álmokat szőtt az éj
A fekete szívekbe.
Nem felel a csend
A tücsökzenére.
Az ősi mítoszok
Hullámzó dzsungelén
Surranó szárnyak repültek
Az őseim fekhelyén.
Szertefoszlott az éjjel,
A cigányszerető álmok.
Zúgó lombok a sötétben
Hordják rá az átkot.
Tarnazsadány, 2020. december 27.
ÁlomRemény
Égre törőn utolsót sóhajt a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál a holdsugár az égen,
Hideg szobámból a hópihéket nézem.
Mit keres egy költő e siralmas vidéken?
Elmémben örömöt és bánatot idézek.
Bűn, nyomor, kín ez a falu, reménytelen,
Hol szegénység az úr, ott az élet esélytelen.
Szívemben hordom e lelki világot,
Nézem a felhők vonulását, s felkiáltok!
Miért taszít nyomorba az élet ennyi életet,
Miért lettünk, Istenünk! - szabadlábon védekező végzetek.
És amikor megteremtette Istenünk,
A fekete és barna népet.
Nem adott hozzá nyugalmat és békességet,
És a csillagok fénylő során védettséget.
Égre törőn sóhajt még a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál holdsugár az éjben,
S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.
Tarnazsadány- Hidegvég, Északkeleti Régió
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál a holdsugár az égen,
Hideg szobámból a hópihéket nézem.
Mit keres egy költő e siralmas vidéken?
Elmémben örömöt és bánatot idézek.
Bűn, nyomor, kín ez a falu, reménytelen,
Hol szegénység az úr, ott az élet esélytelen.
Szívemben hordom e lelki világot,
Nézem a felhők vonulását, s felkiáltok!
Miért taszít nyomorba az élet ennyi életet,
Miért lettünk, Istenünk! - szabadlábon védekező végzetek.
És amikor megteremtette Istenünk,
A fekete és barna népet.
Nem adott hozzá nyugalmat és békességet,
És a csillagok fénylő során védettséget.
Égre törőn sóhajt még a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál holdsugár az éjben,
S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.
Tarnazsadány- Hidegvég, Északkeleti Régió
Hajnalok hajnalán,
Évmilliók szürke napjain.
Születnek a földön emberek,
S adódnak mindenhol fajok közötti nézetek.
Szállingóznak a hópihék
Száz fajra, népre, száz házra és száz vidékre.
Fel-fellobban a gyűlölet fekete lángja,
S ezt az egész világ látja.
Nagyhatalmak,
Nagy horderejű téveszmék.
Mi is szeretnénk lenni itt magyarnak,
De lelkileg aláznak, a sárba tipornak.
Az idők végtelenségéig
Támad a vad gyűlölet.
Szivárványszemek teli könnyekkel,
S nézik ezt jéghideg közönnyel.
Szeretnék úgy élni,
Hogy ne kelljen senkinek se félni.
Hozzon áldást Istenünk a földre,
Ne hulljon Jézus urunknak hiába a vére.
A békés együttélés jegyében legyen áldott Magyarország minden állampolgára.
Évmilliók szürke napjain.
Születnek a földön emberek,
S adódnak mindenhol fajok közötti nézetek.
Szállingóznak a hópihék
Száz fajra, népre, száz házra és száz vidékre.
Fel-fellobban a gyűlölet fekete lángja,
S ezt az egész világ látja.
Nagyhatalmak,
Nagy horderejű téveszmék.
Mi is szeretnénk lenni itt magyarnak,
De lelkileg aláznak, a sárba tipornak.
Az idők végtelenségéig
Támad a vad gyűlölet.
Szivárványszemek teli könnyekkel,
S nézik ezt jéghideg közönnyel.
Szeretnék úgy élni,
Hogy ne kelljen senkinek se félni.
Hozzon áldást Istenünk a földre,
Ne hulljon Jézus urunknak hiába a vére.
A békés együttélés jegyében legyen áldott Magyarország minden állampolgára.
Bíborszínű, barna testvérekkel utazom,
Lovaink nyerítenek a karaván nyomán.
Csend honol, és nyugalom.
Áldott földeken utazunk tova
Villámló, sötét éjjeleken.
Elveszik a szekereink nyoma.
Múlt idők suhannak fölöttünk,
Szebbnél szebb tájak tárulnak elénk,
Éhes farkasok üvöltését hallani.
Távoli, hosszú útjainkon
Tombol a gyűlölet,
Nyugtalan sasok köröznek felettünk.
A múlt idők szelíd angyala
Rabságban sínylődik azóta.
Tündöklő fényében süllyedünk valóban.
Életünk elvesztette értékét,
Öröklétünk elveszik idővel,
Ballag a karavánunk tovább egy árnyékosabb völgybe.
Lovaink nyerítenek a karaván nyomán.
Csend honol, és nyugalom.
Áldott földeken utazunk tova
Villámló, sötét éjjeleken.
Elveszik a szekereink nyoma.
Múlt idők suhannak fölöttünk,
Szebbnél szebb tájak tárulnak elénk,
Éhes farkasok üvöltését hallani.
Távoli, hosszú útjainkon
Tombol a gyűlölet,
Nyugtalan sasok köröznek felettünk.
A múlt idők szelíd angyala
Rabságban sínylődik azóta.
Tündöklő fényében süllyedünk valóban.
Életünk elvesztette értékét,
Öröklétünk elveszik idővel,
Ballag a karavánunk tovább egy árnyékosabb völgybe.