Életről, látomás… versben, HIAQ –ban, apevában és 10 szavasban.

Fény nincs már létemben,
Elvesztem lét tévútjain.
Szenvedés életem.
*
Gyertyaláng, mint az élet, fénye iránytű,
Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű.
Elképzelni sem tudom, milyen ki, boldog…
Az én lelkem gúzsba van kötve, csak óg-móg.
*
Bús,
Komor
Életem,
Boldogságom
Koporsója lett.
*
Mint másnak is, vannak kis és nagy vágyaim,
Teszek értük, vagdalkoznak kardlapjaim.
Mindez kevés, csak a levegőt suhintom,
Üres az életem, nekem nincs megváltóm.
*
Vágyaim nem apadnak,
Élni szeretnék... hiába! Életemben már, mindent learattak...

Vecsés, 1999. szeptember 18. – Szabadka, 2017. október 7. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a HIAQ –t, az apevát, a tízszavast, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
A vegyes címe: „Céltalan élet”.

Öregségi vizionálás…

Bolond ez a szélcsend, összekócolja a hajam,
Nap meg nem is süt és fejemről olvad a vajam…
Nem is nyitom ki a számat, erőből hahotázok,
Folyik az izzadtságom, derék-máshol tájt, úgy fázok.

Új
Roham...
Fordítva
Megy minden.
Öregszem talán?
*
Öregszek, puhul is a bicepszem, de kemény csávó vagyok,
Kérdés, mellettem kitartanak-e öregedő angyalok?

Csak
Lóg a
Bőr rajtam.
Tegyek botox-t?
Az sem segít már.
*
Kisfiúként –régen- nevelést is kaptam,
Így aztán magamnak, soha nem hazudtam.
Megszeretették az állatokat,
Soha nem bántottam páriákat…

Jól
Nevelt
Anyám. Ne
Csalj! Szeres
Embert, állatot.
*
Nyomozó is voltam és bevarrtam a bűnözőket,
Kíméletlenül a megrögzött bűnelkövetőket...
Ahogy tudtam segítettem a gödörben levőket.

Csak
Tettem
A jót, úgy...
Mindenkiért.
A nagy semmiért.
*
Elmúlt az idő felettem is, lehet, hogy ez az öregedés?
Eddig, amit leéltem hosszabban, már, az sem volt csekély… kevés.
Sors, még ró majd rám? Gondolom az további lehetetlenkedés…

Sok
Nincsen
Már hátra.
Mit tehetek?
Eszem a kefét...

Vecsés, 2017. szeptember 2. – Szabadka, 2017. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – a verset és írtam, alá az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit.

Hőstörténetünk…

Az oszmán Szulejmán szultán,
Az Mohács környékén járván,
Ezerötszáz huszonhatban,
Belegázolt, az hazába.

Győzött Eger ötvenkettőben,
Elesett négy évvel későbben.
Szigetvárnál, az gaz szultán,
Ötvenhatban ostromol mán.

Számára Szigetvár vívása,
Erővel elfoglalása,
Délnyugat-Dunántúl bírása,
Hatalma megszilárdítása.

Ne feledjük ki védte a várt,
A tiszttartó, horvát Sztancsics Márk.
Vitézek kétszázan, vértben,
Hazafias szeretetben.

Szembe velük a gaz török,
Ekkor bizony mondott csődöt.
Itt győzött a hazaszeretet,
Horvát Márkó mindent megtett.

Vele küzdtek vitézei,
Ezek a hősök, Szigeti
Végvári harcosok valának,
Segítettek nagyot, hazának.

Méltóak, dicsérjük őket,
Értünk hullatták vérüket.
Testüket vágták- szaggatták,
Ők törököt kaszabolták.

Győztek, életben maradtak,
Említsük ezt utókornak.
Szeressétek és tiszteljétek,
Méltóak; Szigeti vitézek.

Hatvanhatban újabb ostrom,
Támad az oszmán hatalom.
Szigetvárnál régi szultán,
Újra, megint ostromol mán.

Közben várat erődítették,
Védte horvát bán, Zrínyiék.
Szaggatták- vágták testüket,
Ők kaszabolták törököket.

Nagy volt a török túlerő,
Hazafiság… nem elegendő.
Gaz török győzedelmeskedett,
Zrínyi Miklós is elesett.

Zrínyi kirohant a várból,
Lekaszabolt az oszmánból.
Várvédelem, emlékezetült,
Ez a halál, óh megdicsőült.

Az oszmán Szulejmán szultán,
Az Sziget környékén járván,
Dicsőségét meg nem érhette,
Hurikhoz távozott a lelke.

Tragikus, hazánk ezer éve,
De volt néhány, nyertes, szép éve.
Emlékezzünk mindig, hősökre,
Vitézekre, méltó ősökre.

Budapest, 1997. április 5. – Kustra Ferenc József

Piac! Láttam, hölgy cipekedett,
Nem bírta tele cekkereket.
Mért vett annyit vajon,
Krumplit süt majd vajon?
Úriember vagyok, segítsek?

Rám nézett, szeme ki is tágult,
Annyira megdöbbent, rám bámult.
Sokat vettem, nehéz,
Elkél itt a plusz kéz…
Ötszáz méterre lakok! Indult…

Szütyők alján, biztos ólom van,
De, küzdöttem velük harcosan.
Félúton megjött, a
Szív ritmuszavara.
Így úton, jó, ha rosszul lét van?

Kértem felmentésem, engedjen
El, szívességet már ne kérjen…
Esernyővel ütött,
Nem bánta a szütyőt…
Ezt kaptam viszont! Hihetetlen…

Vecsés, 2018. október 24. – Kustra Ferenc – LIMERIK csokorban a humoros tragédia

Versben és európai stílusú haikuban

Néma az életterem, néma ez a táj,
Madarak sem csicseregnek nekem... ez fáj.
Nincsen autó, nincs gyalogos, üres, mutatja az utcakép,
Én egyedül az utcán… ki tolakodva, mégis előre lép.

Borzalmas a néma csend, nálam az élettájamon…
Semmi! Látom nincs zizzenés avarban, nézem fájón.
Az én jól megöregedett csendem, elfáradt, nem hazudik,
Már egy zajos mulatságra, nyugvó lelkem sem ácsingózik…

Elmosódott nyomot hagy maga után meztelen talpam,
Volt múlt, van jelen, lesz jövő. De én nem osztom fel magam!
Életemben jól haladtam, előre egy lépés, majd három hátra,
És én itt már megállnék! De fék nincs, csak zakatolok tovább… mára.
Mókuskerék nekem az idő-kerék, forgásomban velem
Csak forog-forog monotonon a múltba-jövőbe, velem.

Körbe forog a föld, kapaszkodva, de forgok én is.
Öregszem, múlik az élet, vele múl a minden is.
Álmaim elmúltak, a maradék saját vérében fuldoklik,
Nincs az a kigyúrt, jó megedzett test, ami enyészik le csontig...

Elfordulnak barátok, kik még élnek… velem ezt teszik.
Mások, újak már nem jönnek… kik lényemet is szeretik.
Nem sejti senki fájdalmamat, mit testemmel eltemetett,
Hantolásnál nem lesznek sokan… ki szívből, sírva remegett.

Az élet, bár nem látszik, akkor is haldoklik,
Ha úgy éled meg, hogy csak veled, szívből játszik...
Ha eljő az este, váratlan alkonyodik.
*
Elmegy az élet,
Meg-nyugodt leszek végre?
Elmúlt napsütés.
*
Köd borít mindent,
Én ott leszek, te meg itt.
Béke, sötétben.
*
Elmúlt az élet,
Eltűnt vele minden szép.
Meghalt barátok.
*
Feledek, múlik
Múlt, még nem jött el jövő.
De harsog a csend!
*
Csend, nem hazudik.
Néz! Tűri múló időt.
Élet-alkonyat.

Vecsés, 2015. január 21. - Kustra Ferenc József