Bozontos felhők közt
Átszűrődik pár foton
Vissza verődik az ablakon
Integető fák lágy sziluettje.

Zümmögö szélbe hasít a csend
Egy pillanatra
S az árnyék megnyúlt alakja
Elidőz körülöttem.

Ringva száll a pára
A távoli ismerős tájra
Aztán lassan belemosódik az est
A holnap hajnalába.

Dagadó aranyló sarló
Ékköve az égnek
Ciripelve ébred
A hold
Megannyi régi képet kiold
Lelkemben.

A kávéház ablaküvegén
Esővíz s a por elegyén
Megtapadva
Kinn rekedt a hétköznapi
Város szürke zaja.
A kőburkolaton
Hajnali zápor
Nyomain visszaverődnek
A délelőtti sietős árnyak
Az ásító házak

Cukorüledék maradt a csésze aljában
Édesítve pár gondolatot
S a szavak között kávéízzel
Keveredik a dohány füst

Ráérős percek
Az asztalra telepednek
Könyökölve..
Még egy ideig magamban
Elidőzök a gondolattal...
A duruzsoló embertársaságban
...elmondhatom...sziesztáztam

Rövidesen elballagok
A sorok végén kikacsintok

Erdő helyett szavak között
Botorkálva keltem-jártam
Szusszanásnyi kis időre
Olykor meg-megálltam.
Mennyi szín, és mennyi dallam
Körülöttem mind megcsillan.
Csak figyelni kell türelemmel
Óvatosan csendben,
S a felszínen megjelennek
Szép katonás rendben.
Minden szóban fénylő csoda lappang,
S ha mellé kerül zengő párja
Táncra perdül örömében
Rím-ritmusra járva.
Időzhetek akár meddig
E nagy rengetegben,
Erdő helyett szavak között
Most csendben megpihentem.

A híd ívén állva
Mintha szivárványon járva
Lépkedne az ember
S ahogy letekint a mélybe
Az élet vizének kékje
Forgatja sebes folyással
A sors malomkerekét.

Zuhatag alatt gyöngyöt szór
A nap
Sugara csobban fénylőn
A mocorgó kövek közt
Fákkal integetve
Beköszönt kis szellő
Majd egy marék habot elcsenve
Repíti álmunk a mennyekbe.

Tüneményes sziklaparton
Az erdő nesze hallgatagon
Visszaverődik
S a rendszertelen hangokban
Az élet ritmusa dobban
Érződik
A harmónia-szimfónia.

És ahogy lefelé ballagok
A szivárvány is elfogyott.
Megszakad a varázslat
Mikor a földhöz érintettem
Lábamat
Mohaillatú lidérces pára
Süpped a tájba.
Lassan visszatérek
A valóságba.

A Most-ban van a lelkünk
mely el tud olykor veszni
Nekünk kell magunkban
Egyedül keresni.

Mindig
Ma van az ideje
Örömöt faragni
Egy szeretet-mosolyal
Kis derűt osztani.
Ma van az ideje pár mókaszikrának
Esténként egy csendes hálaadásnak.

Csak Ma
Lehet a holnapot medrébe terelni
A hangulat színeit szépre keverni
Gyönggyé csiszolni a tett értékét
Ma lehet
Áldani az egyedi naplementét.

A Mostban van a lelkünk
Mely el tud olykor veszni
Ám a fele ha Másnál
Könnyebb úgy keresni.