Mikor olvastam
József Attilát
Bús-csalódott lelke
Úgy tűnt
Ott volt a közelembe.

Keser irónia is
Ott lebegett
És hallottam
A vágytól sóvárgó
Elveszett gyermeket

Szíve dobbanása
Jéggé fagyott a szóban
Tinta helyett lelke
Csepegett
Bánata volt a tollban

Igazságot jót keresve
Útján akkor senki
Nem ment vele
Csak az ördög
Jött vigyorogva szembe

És akkor Isten felemelte

Köd-cseter hever
Beivódott tömötten
A földfelszínen
Hallatszik még az éj
Néma sóhaja

Fénytörés csillog
Vízgyöngyök sokaságán
Ahogy csüngnek
Feszültség-burkukban
Megrekedt a hajnal sugara

Az égbolt első pírja
Tétován festi a horizont ívét
Épphogy csak pillogat
Még álmos a nappal
Didergek a zord nyirkossággal

Holdat kacagva kakas nyújtózik
Csiklandozza a csöndet
Zizegve prüszköl szél szárnyán
Mogorva-szürke felhő
Oson settengedve

Rögzítve egy pillanatot
Álmodozva elidőztem
A reggel születéséből
Magamba mentettem
Egy pillanatot

Hegyek mögött dideregve
Szél hordja szét
A meglapult nap
Szürkület hidegét .
Harmatot sóhajt a folyó
Suttogó világra
Ablakokból neonfény tapad
A közeli fákra.

Meghívás nélkül kopogat
Sok megfáradt gondolat.
Reszkető levelek tapsolnak
Ahogy ott ülök a fa alatt.
Törzse mozdulatlanságát
Megosztja velem
Hozzá dőlve
Társa lettem .

Hallgatjuk a tücsökzenét.

Nappali illatot
Lehel a szunnyadó föld nedve
Pipacsokkal keveredve
Még egyszer mára felfénylik
A hűvös naplemente.

Az árnyék elolvad
A nyirkos fű közt nesztelen
Holnap újra megkeresem
Emlékeim közt a napot
Amelyről álmodozhatok.

Zuhan az est palástja
A messzeségbe nyúló tájra
Rám kacsint huncutul
Egy csillag fénnyalábja
Álmot küld szemem sarkába.

Ennyi elég volt mára.

Leszáll a köd
Mint Káin füstje
Tömörödik a házak közt
S a fákról csöpögve
Koppan
Az ereszre
A nyomasztó este.

Lámpák fénye
Kúszik az égre
S lent az aszfalt
Csillogva
Elveszik a közelségbe
Mint galaxis
Sötét gyűrűjében
A csillagok.

Gondolataim is
Cammognak ködlámpák
Fényében komótosan
Mert a következő
Mondatok
Kivilágítatlan szótagok
A hömpolygő füstös
Órában.

Óvatosan haladok
A szavak közt
Szlalomozok.

Dobhártyámon lüktet
A ritmus-periódus
Jazz ütemre
Mély hangok mögött
Olykor felkiált rekedten
Az elme

Pereg a dob
A perc
A gondolat
Feszülten ringat
A hangulat
Szünetjelek közt
A csend
Sikító sziréna

Húrok varázsa
Még szerényen vonz
Csendes pengetéssel
A rezonancia
Búgva
Olykor
A légzést elnyomja
Hamisan
Kígyóként tekeredik
Nyakamra

Pereg a perc
Elnyúlik a terc
Kattan a kulcs a zárba
Mára
Elmentem szabadságra.