Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.
Újra-újra
Megborzaszt az emberi rosszság,
Szepegéssel
Borzalomba fúlva.
Kérded, kérded:
Mért nem vagyunk mind tiszták és jók?
S jön a válasz
S a választ nem érted.
Jön a válasz
S úgy hallgatod, mint riadt gyermek
S reszketsz, mint fa,
Félig-zöld és száraz.
S szólsz: bús kincsem,
Te, szakadatlan, vén gyermekség,
Úgy imádlak:
Egyebem úgysincsen.
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.
Újra-újra
Megborzaszt az emberi rosszság,
Szepegéssel
Borzalomba fúlva.
Kérded, kérded:
Mért nem vagyunk mind tiszták és jók?
S jön a válasz
S a választ nem érted.
Jön a válasz
S úgy hallgatod, mint riadt gyermek
S reszketsz, mint fa,
Félig-zöld és száraz.
S szólsz: bús kincsem,
Te, szakadatlan, vén gyermekség,
Úgy imádlak:
Egyebem úgysincsen.
Míg a nap egünkön magát felemeli,
Múzsám, neved napját ekképpen tiszteli.
Az öröm, az élet édes balzsamoma,
Légyen bús szívednek gyógyító flastroma.
A Mindenhatónak láthatatlan keze
Minden veszélyek közt élted védelmezze.
Kinyújtott karjának legnagyobb hatalma
Légyen ugyanannak isteni óltalma.
Mert ez a felhőket, melyeknek kárpitja
Ragyogó napunkat sokszor beborítja,
Tőlünk láthatatlan messzire repíti
S ezzel volt delünket ismét kideríti.
A jóknak, amelyek az igaz számára
Tartatnak, ne légyen rád nézve határa,
Mint Nestornak, élted terjedjen sokára,
Végre fogadjon bé az ég dicső vára.
Téged keresve útján, harcán,
Milyen bátor, erős szivem volt,
Milyen muzsikás, milyen harsány.
Milyen beteg most, milyen vásott:
Dobbanását nem tartja más, csak
Te nagy, szerelmes akarásod.
Ha még egyszer vadul fölzengne,
Himnusza a kíné s a kéjé,
Himnusza a himnuszod lenne.
Himnusz, hogy mégis rád találtam,
Nagy vétkekkel, nagy kerülőkkel,
De élve és nem a halálban.
S mindent megér, ha csak egy óra
Dalolta el dalát melletted
S nem nyílhat a szám átok-szóra.
Beteg szívvel, istenes ember,
Vallok neked, ím, kicsi párom,
Áhitatos, bús szerelemmel:
Ne hallgasd rossz, beteg zenéjét,
Jó a szivem, mert benne vagy te
S sziveink az órákat éljék.
Milyen bátor, erős szivem volt,
Milyen muzsikás, milyen harsány.
Milyen beteg most, milyen vásott:
Dobbanását nem tartja más, csak
Te nagy, szerelmes akarásod.
Ha még egyszer vadul fölzengne,
Himnusza a kíné s a kéjé,
Himnusza a himnuszod lenne.
Himnusz, hogy mégis rád találtam,
Nagy vétkekkel, nagy kerülőkkel,
De élve és nem a halálban.
S mindent megér, ha csak egy óra
Dalolta el dalát melletted
S nem nyílhat a szám átok-szóra.
Beteg szívvel, istenes ember,
Vallok neked, ím, kicsi párom,
Áhitatos, bús szerelemmel:
Ne hallgasd rossz, beteg zenéjét,
Jó a szivem, mert benne vagy te
S sziveink az órákat éljék.
A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt:
Te vagy orvosa sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!
Szemeid szép ragyogása
Lobogó hajnali tűz;
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.
Teljesítsd angyali szókkal
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek csókjaidért.
Megemésztő tüze bánt:
Te vagy orvosa sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!
Szemeid szép ragyogása
Lobogó hajnali tűz;
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.
Teljesítsd angyali szókkal
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek csókjaidért.