A mi zászlónk: piros, fehér és zöld!
Magyarnak lenni az érzés: fennkölt!

Ide születtünk, miért kellene ezt szégyellni?
„Másoknak”, "máshol" miért lehet büszkének lenni?
Amikor forradalom volt kifolyatták apáink a vérüket,
Ezzel megmutatták az igazi, főleg, igaz-magyar lényüket.

Túléltük a mongolok kegyetlen támadását,
Török sem állította meg a szív dobogását.
Folyt bizony a magyar vér, ezernyolcszáz közepén.
Sőt, ezerkilencszázban is majdnem a közepén!

A magyarnak fontos, hogy a magyar szívek dobogjanak,
Meg, hogy mindig megfeleljenek a nagy kihívásoknak!
Egy évezrede eleget teszünk... élethullámoknak.

Itt élnünk és halnunk is kell!
Érdemes légy… az élettel!

A mi zászlónk: piros, fehér és zöld!
Magyarnak lenni az érzés: fennkölt!

Vecsés, 2013. november 7. - Kustra Ferenc József

Évezredes pusztítás
Ott lapul a génben
Mely virágzik még mindig
Sokaknak szívében

Ármányos az ember
Visszaél gőggel
Az Istentől kapott
Kódolt üzenettel.
... Izmusok illúziója
Hajtja silány tettét
A megváltótól csalta
Felkent pecsétjét.

Hol
Széttört sorsok útvesztőjén
Csikorogva
Lánctalpak tapadnak a vérhez
Keserű könnyek függvénye
Latrok kezéhez.

Ahol
Az otthon gyászos
Romokban
Az elesett ember.
A születendő tán feledheti
Egyszer
Csak csendben
Hol élni most még nem mer.

Vándorló világban hazátlan
Sok árva
Telhetetlenek gőgjétől
Nehezebb a lánca.
Az élet most olcsó
A piacon nincs ára
A vergődés az embert
Lehúzza a sárba.

Ármányos az ember
Visszaél gőggel
Az Istentől kapott
Kódolt üzenettel.
Évezredes pusztítás
Ott lapul a génben
Mely virágzik még mindig
Sokaknak szívében.

Védetlenül állok a határtalanság jelenlétében,
Mely az időtlen rejtély, felbecsülhetetlen igazság:
A kettősség szenvedélyes és közömbös ölelése,
Az örökkévalóság átölelő kígyója,
A teremtés és a feloszlás tüzes sárkánya.

A világod nem mérhető vagy mérlegelhető
És mégis elismerést és ismeretet követel.
Titkaid ellentétekkel és a polaritásokkal
Működnek, számtalan rejtélyekbe burkolva,
Földünkön, úgy mint a végtelen boltozatban.

Hol van a csillag, ahonnan jöttem?
Hol a csillag, ahová vissza kell térnem?
Kóvályog a fejem az ősök szavaitól,
Összezsugorodok jelenléted ámulatával.
Védtelenül és lelkemig levetkezve állok.

A hangod csatatereken visszhangzik a sebesültek
és haldoklók torkából és a varjak rikácsolásában.
Te vagy a tűz a szerelmesek szenvedélyes vágyában,
És az édes dallam tiszta hangja az örömdalainkban.
Végtelen tükröződő tüneteid elvesznek a mindenségben.

Hány bálvány ágaskodik megdicsőítésed szolgálatában?
Mennyi fohász és könyörgés hangzik
Súlyos és hatalmas lábad árnyékában?
A véráldozatok piramisokká tornyosulnának
Ha egymásba halmoznánk őket.

A próféták hangos intelmei visszaverődik
a sivatag kopár sziklák felületéről.
A remény ígéretei szíveket melegít
a hegyi beszéd részletes és csodálatos hatására,
mely elterjed Perea és Júdeában Jeruzsálem útja felé.


Te azonban minden isten felett állsz,
Névtelenül és nevezhetetlenül, miközben
bolygónk nem több, mint egy porszem
határtalan tengered vizében. Valóban, központod
mindenhol jelen van, de a körméreted viszont sehol.

Felfegyverzett eszmével
Nézte a világot,
És félelmetes serege
Elszánt szívvel csatázott.

A római birodalom
Reszketett tőle.
A világ történelmében
Örökre lett beszőve.

Az egész Közép-Európa
Volt dicső birodalma,
Bizánc leverése után
biztos lett az uralma.

Csak Róma előtt állt meg
A pápa kérésére.
A kereszt hatalmának
Csodás intésére.

Rővid volt uralma,
mert végül meg lett csalva.
Csalfa felesége
Rútul cserbenhagyta.

Tőrnek pengéje
Hatott a szívébe.
Hamar elvérzett,
Ez lett gyilkos vége.

Halála után
Eltűnt birodalma.
Már csak emlékezetben
Maradt meg hatalma.








 

Szakállakat mérnek,
a burkát érvényesítik,
szorított ököllel
a purdát nehezítik.

Merev árbóccal
hajóznak utukba,
nem egy új világba,
de vissza a múltba.