A hadvezér elaludt,
Csatatérre nem jutott

A Csend nem szereti,
hogy megint megtöri
Dobozából kihajoló
Falon Kukukk rugó
A mindig kiáltozó
Elnehezülne inkább,
Ha hagyná már
A tiszteletlen madár

Porosodó Makett Hajó
Árboc alól Szakács dalol
Kockás aljon Figurák
Megunták, hogy úgy hagyták
Sakk vagy matt? Morogják

Szekrény alatt Bohóc hever
A fal felé hangtalan nevet
Forgó kulccsal hátában,
Körvigyorral szájában

Hiú Csillár az ábrándos,
Ha ablakot nyitnátok
Csilingelne, hogy halljátok,
Miközben őt látjátok
Csodálva tapsoljátok

Öreg Tükörrel mind vigyáz,
Meg ne lássa benne magát
Gyertyával mint két boszorka,
A túlvilág és szellemek tudósa,
Láng és viasz nem örök, de a
Tükörrel szövetséget kötött
Együtt varázsolnak,
ha akarnak, bájolognak

Okuláré hírt vár,
Pislákol a kíváncsiság:
Hol késik a mai újság?
Hintaszéken pokróc fekszik,
Macska csendben rátelepszik
A Hadvezér úgyis alszik?

Kávéfőző reggelt sürget,
Kakukk kiált jó reggelt-et
Kancsóban a Mámor táncol,
Részegíti a valóságot
Gramofon nosztalgiázik,
Régi nótákon mélázik

Az Aroma óhaja:
Malac sültek illata
Szobákba úgy lopakodna,
Rések alól lágyan átbújna
Ezüst tálca szolgálója
A settenkedés kínálója
Mi lesz már, huncutság?

Mennyezet várja a felszálló Álmokat,
Színeseket, nagyokat, irreálisakat
A Padló földhöz ragadt,
Nem voltak jóban soha,
Ő ösztönvilági maradt
A hadvezér köztük alszik,
Mennyezet, Padló egynek látszik

Fehér Papír és a Tinta,
Igazságot elmondana,
Hírmondóknak tanúskodna,
Hogy régi jó Királyukat ne
Keressék itt már soha

Öreg Komondor alszik az udvaron
Eső kopog a bíbor avaron,
Örök Égi barátságot fogadott
Kettőjüket őrzik az angyalok

Kopár Hold, irigy csillagok,
Legyetek most boldogok,
Örvendjetek, hisz elértétek célotok,
Látni akarom a mosolyotok,
Mert az én mosolyom már nem igazi,
A könnyek rabja lettem,
Az élet hazudni megtanított,
De felejteni Őt nem!
Keresem a kiútat
Álmaimba menekülve,
Míg ő fekszik koporsóban
A lelkembe temetve...

Az ősz bús szele már
Ringatja a sárgott levelet
Holló ruhás asszonyok
A templomba gyűlnek

Gyász könnyel áztatják
Az ódon templom kövét
Egy leány van ott csupán
Kinek arcán már nyugalom ül

Sírnak mind az asszonyok,
Miképpen sírt a leány is
Gyászoló szívnek megnyugvást
Már semmi sem adatik

Hitt és remélt
Bízott a csodában
Mégis ő fekszik holtan
Lágy-őszpiros ruhájában

Az ősz bús szele már
Ringatja a sárgott levelet
Holló ruhás asszonyok
A temetőbe gyűlnek

Rózsák fája alatt
Már ott tátong a sír
Pihenj meg szép-kedvesem!
Álmod legyen csodaszép!

Én úgy szeretnék elmenni a földről
mint a villám a kerti fák között,
mely hirtelen lecsapva villanásra készül,
és egy mozdulattal mindent elsöpör.

Én úgy szeretnék elmenni a földről
ahogy a szél sóhajt halkan,csendesen,
s egy sóhaj mögött mindent eltemetve
ne legyen idő még visszanézni sem.

Én úgy szeretnék elmenni a földről
hogy ne sajnálkozzon rajtam senki sem,
akiket szeretek ne lássanak sírni,
s akik gyűlölnek ,ne örvendjenek.

Én úgy szeretnék elmenni a földről,
hogy ne okozzak fájdalmat neked,
ne ússzon miattam könnyektől a párnád,
hisz álmaidban melletted leszek.

S én úgy szeretnék elmenni e földről,
hogy odaföntről melletted legyek,
ha bánatod van ne maradj magadra,
s még akkor is,ott is foghassam kezed!

Gondolod halálon túli a pillanat,
mikor az ütőszeg az üres lyukra
kattant.
Azt hiszed tudod már, hogy
milyen meghalni.
Amikor az ütőszeg a töltényre
csattan!
Megtudod e akkor, hogy
milyen meghalni?