1942 –ben a japánok által uralt Csendes-óceáni vizeken…

***
A szörny a k. h. százhetvenkilenc fok felé közeledett,
Harminc méter mélyen jól, csendes-gyorsan közlekedett.

Fő fegyverei a gyilkos torpedók voltak,
Elől négy, hátul kettő vetőcsövek vártak.
A torpedó hat méter hosszú, ötven centi átmérőjű acélszivar,
Orrukba elhelyezett pillanat gyújtóval, érintésre robban, hamar.
A monstrumot bőségesen ellátták torpedókkal,
És élesítendő, ott beszerelendő gyújtókkal.
*
Csupa fenyegetés
És visszafojtott feszültség!
Csupa robbantás vágy!
***

Az amerikai mérnők így folytatta az érdekes ismeretterjesztést:
A naszád, először mindig az orrtorpedóival küld végzet-fenyegetést!
Általában egyszerre kettőt lő ki a célra, de van, hogy négyet
És ezzel van, hogy letudja a támadást, szétterítve a véget…

***
A szörny fáradhatatlanul rótta-ette továbbra is a mérföldeket,
A vezérlőtermet telerakták kezelőkkel, beraktak műszereket…
Középen ágaskodott a periszkóp, amely hidraulikusan működött,
Szemlencséjén vastag gumipárna, oldalt lévő behajtható karok között.

A „tágas” térben a kapitány és csak az első tisztje tartózkodott,
De most a jobb oldali nyílásban, a hang lokátoros bekukkantott:
- Kapitány úr! Hajócsavar zaja, tizenöt fokon! – jelentette.
- Periszkóp föl! – Csattant a parancsnok azonnali rendelkezése.
*
Csupa óvatosság!
Naszád, csupa lopakodás!
Csupa vad, cselvetés…
***

Az amerikai Brookman hajó mérnök tovább is mesélt
A lelkes hallgatóságának… a német naszádokról regélt.
A németek hajóiparának, sem ereje, sem ideje nincs már rá,
Hogy új U-boot típust -modernebbet- fejlesszen, bár a helyzet kívánná…

***
A szörnyben a parancsnok nem vette le a szemét a gumipárnáról,
Miközben csak úgy rámordult az első tisztre: - Mit tud már a hajóról?
- Megtaláltam, ez a Yucatan teherhajó… mexikói, semleges!
- A hajó lehet, de a rakománya? Egyes, kettes cső… elsődleges!

Az orrtérben, hozzáértő, nagyon is szakavatott kezek a munkára mozdultak,
A mennyezeti futócsigák emelték a terhűket, tartó láncok csikordultak.

A matrózok, utolsó ellenőrzést tartottak,
Élesíttették a szerelt pillanatgyújtókat,
És betöltötték a szabad csőtorkolatokat…

Nehéz, vízmentesen záródó ajtók, már kinyílottak,
A külső záró fedelek, a csővégeken… nyílottak.
A bugyborékoló tengervíz… csöveket, árasztottak!

-Egyes, kettes cső kész! Fő gépész jelentett, közben a szeme csillogott…
A monstrum gyorsan közeledő vérszagot érzett, felvillanyozódott!
Idegpályái felspannolódtak, azokon finom borzongás végigfutott…
***

Brookmant a népes hallgatósága, ideges, feszült figyelemmel hallgatta,
Ő meg, hogy negyvennégy fő, hogyan is teljesít szolgálatot, részletesen mondta.
Hozzátette, hiába ezen matrózok kiképzettsége,
A sikerük a torpedóktól függ, milyen a működése…

Új és jobb minőségű torpedók kellenének nekik,
De az ipar nem képes… így marad ez a régi nekik.
Kimondta, hogy ez micsoda felelőtlenség! Négy torpedó az egy célra!
Mikor a céljárművet egy is elpusztítja, akkora a rombolása!
Mindenki tudja a német torpedók fölöttébb megbízhatatlanok,
Jó, ha minden harmadik működik, csak ennyi, amik rendben robbanók…

***
A szörnyeteg észrevétlenül lopakodott a kiszemelt áldozatához.
Támadást a víz alól indított, de ragaszkodott a pozíciójához…

Ez a manőver, nagy ügyességet igényelt, irányba kellett állni,
Mert a torpedóvető csöveken, nem lehetett semmit állítani…
Gyakorlatilag az egész hajótesttel beállva kellett célozni.

A torpedó becsapódási szöge, minél inkább közelítette a kilencven fokot,
Annál nagyobb volt a valószínűsége, eléri tökéletes, végzetes találatot.
A kapitány határozott parancsszavakkal állíttatta tökéletes irányba hajót.
***

Tudja Mr. Brookman, jó azt hallani,
Hogy naszádnak is vannak hibái!

- Kár, hogy itt ennek nincs jelentősége, mert itt a csendes-óceánon,
A japánok úszkálnak, rájuk kell gondolnunk, bár, nagyon félnivalón.
- Tudomásom szerint Mexikó még mostan, semleges, nem kötelezte el magát,
Így a japánoknak is, - a genfi egyezmény szerint- kímélni kell a hajóját!

Vészjósló, ahogy kiáltás hallatszott! – Periszkóp a vízen! Orr iránytól jobbra!
Mindenki odarohant a korláthoz és némán rámeredtek az óceánra…
Az amerikai mérnökön is megdöbbenés látszott! Bámult a hullámokba…

Brookman elkérte a kapitánytól egy kicsit a távcsövét,
Hosszasan kémlelte a vizet, majd kimondta a véleményét:

A víz alatt egy német tengeralattjáró lapul,
Itt van már a közelünkbe, les ránk... több mint konokul…
Szándéka felöl kétség? Egyféleképpen alakul…

- Őrültség! – válaszolt a kapitány, - honnan a pokolból veszi ezt?
- Évekig dolgoztam a gyárban, ez német periszkóp, látom már ezt.
- Képtelenség akkor is! Németek itt? Elhiszi itt valaki ezt?

Közben a periszkóp mozgása szemlátomást és teljesen lelassult,
Alig borzolta a vizet, várta a gőzöst, orra, arra irányult…
A periszkóp tükörlencséje oly' hidegen csillogott,
Szemmel láthatóan, halálos fenyegetést sugárzott…

***
Az U-155 mélységjárón, Heinrich von Topp kapitány dirigált,
Fölöttébb óvatos, és tapasztalt parancsnok hírében állt.
***

A Yucatan fedélzetén nagyon ideges, felbolydult lett hangulat,
- Ricardo, szólt a kapitány az első tisztnek és utasítást adott,
Rádión azonnal kérjen segítséget! – A hajónk támadás alatt!

- Csináljunk már valamit, mert reklamálnak az utasok!
De a kapitány nyugodt volt, nincsenek itt kényes dolgok,
Hazám semleges… a szállítmányok nem hadianyagok…

Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével. – „k. h.” = Keleti hosszúság

1942 –ben a japánok által uralt Csendes-óceáni vizeken…

A gőz-teherhajó neve Yucatan, illetősége mexikói,
A születése ideje régi, majdnem századforduló eleji…

A tehergőzös szépen, teljesen fel volt újítva, jól ment,
A kapitány nagyon sietett, űzte, hajtotta a gépet…
A kéményéből vastag, sűrű füst gomolygott,
Maga mögött így, hosszú, sötét fátyolt húzott.

San Franciscóból indult hosszú útra, 1942 februárjában,
Rakterében élelmiszerek, gyógyszerek garmadában,
Vitt negyven utast is… tengeri háború árnyékában.

A Midway szigetek felé mentek és ott kikötöttek,
Majd a terv az volt, a Baker szigeteknél is kikötnek.
Végállomásnak Sydneyt jelölték, mint végső kikötőnek.

Miguel García kapitány a látcsövével hosszan kutatta a láthatárt,
De semmit nem látott, de más hajónak, füstnek nyoma sem volt... a nagy semmi kitárt…
Félt a japán tengeralattjáróktól, bízott, hogy a hajó, támadása kizárt.

***
Valahol az óceán végtelen vízében, egy óriási lény úszott!
Úgy festett, mint valami gigantikus kardhal, előre araszolgatott.
A végeláthatatlan, sötét, nagy-mély víz, itt még ilyet, sohasem látott…

Sok ezer kilométert tett meg -rótt le- egyhuzamban,
Ám csöppet sem fáradt el, ahogy haladt óceánban.
Már a neve kimondása is alapja volt riadalomnak,
Így neve helyett, előszeretettel hívták, acélcápának!

A szörny, alig várta, hogy préda kerüljön az útjába
És ha, ez megtörtént, lecsapott, nem állt fenn habozása.
Tökéletes, formált testével, a gyorsaságra termett,
Otthon volt a víz alatt, a felszínen, szinte lebegett.

Csupa sík áramvonal volt,
Csupa fényes síkosság volt,
Csupa finoman súrlódás.
Csupa dermesztő borzongás.
***

A teherhajón volt egy magyar utas, Moldway nevű magyar geológus.
Nem volt beszédes, a Kanadában született magyar hidrogeológus.
Benne volt, és már napok óta egy társasággal együtt kártyázott,
Egy francia háborús kérdésére, most először nyilatkozott.

***
A szörny nyugatról keletre tartott, átlépte már a dátumvonalat,
Vagyis a száznyolcvanadik hosszúsági kört… követte útvonalat.

Víz alatt a villanymotorok hajtották, növelték a megtett kilométert
És így a villamos hajtással is bizony megtett óránként húsz kilométert.
Tökéletesen megtervezett testének hossza, elérte: hetvenöt métert.

Felszínen, dízel hajtóművei dupla sebességre is képesek voltak,
Villanyáramos uszonyai -kívül voltak- csendesen, halkan duruzsoltak.
Ez a cápa nem ismert fáradtságot, akár tízezer kilométert úszott,
Tartalék levegője, szükségben negyvennyolc órára is elegendő volt.
Most, célszerűen periszkópmélységben kellett neki haladni,
Így igyekezett észrevehetetlenségével, meglapulni…
Lehallgató füleivel, idegen zajok után fürkészett,
Periszkópja látómezejével folyvást, körbe-körbekémlelt.

(HIAQ)
Csupa büszkeség volt!
Csupa vég-határozottság,
Céltudatossággal…
***

A szűk társaságban volt magyar, amerikai, francia, angol.
Ők álltak össze kártyázni és beszélgetni, főként unalomból.
Beszélgettek játék közben, taglalták a háborút, ami landol...

Az amerikai, hajóépítő mérnök volt és dolgozott német
Tengeralattjáró gyárakban, így ismerte a hajókat… ezeket.

Elmondta, ez egy alattomos háború és nagyon kegyetlen,
A hajóra semmi nem utal, nem látni, nincs a vízfelszínen.
A periszkóp feje, csak egy kicsiny pont a nagy hullámok között,
Jó távcső, gyakorlott szem kell, hogy a kereső, észrevegye őt.

Ha periszkóp látszik
Kétségek tovább fennállnak.
Ellenség vagy barát?

Az U-boot elnevezés: Az Unterseeboot, „tenger alatti hajó” kifejezés kezdőbetűje
És utána van a lajstromszáma, ez együtt a pontos beazonosítás tökéletes kifejezője.
Saját köreikben használják a „naszád” megnevezést, mert sok a hasonlóság… a naszádok és közötte.

***
A szörny továbbra is egyenesen keletnek tartott,
A tizenötödik szélességi körnél haladott.
A szabályosan formált testét, hengeres, képzett cső alkotta,
Mely átmérője, majdnem öt méter elől-hátul vékonyodva.
Hihetetlen szilárd fölépítése adta képesség…
Csupa törhetetlen acél, vad erő, tudat-kevélység…
***

Az angol lord visszatért a tengeralattjáró-mesés témájához
És kérte az amerikait, kezdjen hozzá a fölvilágításhoz.
Kérte, hogy meséljen nekik, erről az igen fura járműről,
Mert nekik nincsenek még ismereteik, mint pl., a repülőről.

***
A monstrum a vízben, rendíthetetlenül fúrta magát előre,
A felszíni hullámok nem akadályozták őt, nyakra-főre…

A felépítménye, a középre ráépített…
Három lépcsős torony mi, magasan emelkedett.
Jó magas volt, két embermagasságú lehetett…

A tetőn emelkedett magasba a fő-, és légtérfigyelő periszkópja,
És itt kapott helyet a rádió, forgó és oly' méretes rúdantennája.

Huzalantennáját rögzítették hátul a toronyhoz,
Elől az orrtőkén kialakított, direkt kampóhoz.
A taton pedig odaerősítést nyert, spéci bakhoz.

Van két nagy fedélzeti géppuskája
Mi a felépítményt körben uralja.
Ez a leghatásosabb felszíni fegyvere,
Bizony, körbeforgathatónak lett szerelve.
A nyolcvannyolc milliméteres felszíni hajóágyú,
A torony előtt lakott és kissé sem volt csendes-bárgyú.
*
Csupa fenyegetés,
Csupa vad kíméletlenség.
Maga a borzalom.
***

Az amerikai Brookman hajó mérnők mesélte tovább:
A toronyból egy acéllétra a mélybe vezet alább…
Ha a hajóba leereszkedünk rajta sebtében,
Ott vagyunk a központi, nagy irányító teremben.
Ha a tat felé indulva először hátra megyünk,
Először a legénységi hálóterembe érünk.
A padozat alatt találhatók, az akkumulátorok,
Majd a dízelek, vetőcsövek és tárolókon torpedók.

Az irányító teremből menve, előre az orrész felé,
Át kell, bújunk szűk nyílásokon, mert út vezet, csak arrafelé.
Balra a kapitány fülkéjét megtaláljuk,
Jobbra a rádiós fülkéjét megtaláltuk.
Ezt követi a tiszti szállás,
Padozat alatt, akkuállás.
Tovább, elől vannak újabb lanszírozó csövek,
Meg a torpedótárolók, mik nem harci díszek.
*
Ez biz’ félelmetes
Jármű, védekezés van-e?
Ez sem csodafegyver…
*
A legsebezhetőbb, ha fent a felszínen úszik,
De, ez különleges hajó, folyvást ügyeskedik.

Nappal a vízfelszín alatt úszva, jól rejtőzködik,
Esetleg periszkóp mélységig, talán emelkedik.
Éjjelente meg harci cselekményben bővelkedik.

Kevéssé felderíthető, ha a víz alatt halad, észrevehetetlen,
Ha, meg a mélyben mozdulatlanul áll csendben, csaknem felderíthetetlen.
A legkritikusabb pillanat, amikor felszínt a periszkóp áttöri,
Meg könnyen lehet, hogy meglátja egy repülőgép, ami éppen közeli.
Ezek a naszádok vészmerülés esetén gyorsan eltűnnek,
Tíz másodperces közepes teljesítménnyel, már jól merülnek.

Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc József – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével.

Vágyakozás… amit levélben küldtem haza.

Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
*
Csak
Messzi
Távolból
Vagy Te velem!
De, szívem Tied!
*
Itt
Van még
Illatod,
Rám ölelted!
Vágylak, de nagyon!
*
Juj, de szeretnélek szeretni,
Könnyes szemeidet csókolni!
Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…

Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
Nem számít, hogy otthon vár a babánk!

Itt az élet, roppantul kemény,
Itt nem ismerik, mi az erény!
Itt nincsen más, csak pokol-fény…

Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
De telik a képzeletbeli vér-edényed…
Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…

Hiányom van a szépséges mosolyodban,
Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…

Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?

Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….

Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
Imához, folyton csak leesni térdre?
Keresnék én valami mosolyt,
De, nincs! Legalább egy félmosolyt!

Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.

Félek a megfagyástól,
Félek egy robbanástól,
Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
*
Emlékszem, még rád,
Illatod, még orromban.
Lőporfüst szaga.
*
Mosolyod, veszett
Emlék, Felidézni, hogy?
Sebesült arcok.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?

Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben tarolt
És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.

Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás van!

Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…

Vecsés, 2017. április 12. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, apevában, haikuban.
[Don-kanyarban 1943. január 12. –n indult meg a végzetes –orosz- ellentámadás, de a nagy roham; 17 órakor.]

Erre senki nem
Készült! Ez újszerű tél…
Fagyasztó kamra!
*
Orgonabokrok
Illata, úgy rám terül…
Épp, ezt álmodtam…
Kérges fa lombja alatt,
Illatos árnyék maradt.
*
Fuvallat, lágyan
Suhan kopasz fák alatt.
Jégkéreg, zörög.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Lő
Orosz,
Épp’ felém…
Hidegben is
Célba találhat.
*
Jégcsap lóg ágról,
Táncolva öleli szél.
Magas hang… dallam.
*
Nincs otthonom és már tán' nincs is haza…
Futva kéne megkeresni, még tán’ ma!
De a nagy hóban… neki van hatalma!

Jéghideg az én váram, tornya a lövészárok,
Fagyos időben én már csak kis melegre várok…
Itt ülök lekuporodva, dideregve és fázva,
Testemet az ittléttől való undor láza, rázza...

Még csak január van, itt vagyok a jeges hidegben, jégben.
Jó lenne, ha március lenne már és lennék napsütésben…
Itt a mély hóban, nincs, ami melegítse a testet,
Minden tagom rég' libabőrös, szinte csonttá dermedt…
Fagyos itt az űr, ami körülvesz, körül ölelget,
A hajszálam is jégcsappal együtt letöredezget.
*
Bumm!
Ágyú
Lövése
Szemből hallik!
Még ideérhet!
*
Negyven fok alatt hideg test
Ad lakást, tűri a lelket.
*
Táj, beöltözött
Az ólomszínű ködbe.
Fagyhalál… vágtat.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Alattomos fagy,
Cikázik este után.
Reggelre jégcsap.
*
Hideg, csillogó
Hó, belefagyott tájba.
Sikamlós minden.
*
Otthon, nagy jégszekrényben kamrában tároltuk a húsokat!
Itt minden maga a jég! Majd leeszi rólunk a húsunkat…
Itt már nem is mosolyog rám a táncoló ezüst-hold,
Negyven fok alatt az ember itt csak, jég-kínokat hord.
*
Bumm!
Akna
Becsapott.
De, messzire
Elkalandozott.
*
Lassan már január közepe van, majd jön a vége,
Nekünk a táj állandóra öltözött szűz-fehérbe.
Otthon az ara... menyasszony fehér ruhába bújik,
Itt a katona, fehér álcalepelben… elbújik.
De az a vaksi lövedék, mint a vak vakond halad előre,
Katona addig él, míg az életet ki nem lövik belőle.

Én azért szeretem a telet, de, nem ezt a bősz jegeset!
Én azért szeretem a hideget, de nem ezt a negyvenet.
Én azért szeretem a hó, fehér színét... bokáig érhet.
*
Jég,
Hideg,
Hóesés!
Metsző, jeges
Húsfagyasztó szél!
*
Tiszteknek meleg
Bunkerük van. Bírható!
Kevesen fagynak!
*
A katonai ígéret, itt maga a mézesmadzag.
A titkok homályos ködén átnézve, nagy csatornaszag.

A rövidke életünk, szűkmarkúan méri magát,
A hidegben nem érezni a kemény jégcsap szagát…
Pedig… krisztusi szögek! „Ezzel” öli ember magát…

Én a jégnek tükrében önmagam látom, arcom esdő,
Vajh’ életbe maradunk-e? Életvonatunk veszteglő…

Vecsés, 2017. április 1. - Kustra Ferenc József – íródott: a legvadabb doni hidegről versben, senrjú - ban, tankában, apevában, 10 szavasokban.

Szemtanuk elbeszélése alapján, versben és európai stílusú haikuban…

(HIAfo)
Szürkék a hófelhők!
Mínusz negyvenegy a
Fok! Ajkamra, rím ráfagyott.
*
(haiku)
Mínusz negyvenöt
Fokon, gondolat leáll!
Szélvihar kereng.
*
A natúr-gonosz
A harminchét fok hideg.
Bunker is havas.
*
Mínusz harmincegy
Fokban, nincs már ivóvíz.
Jégcsapot nyalni.
*
(HIAfo)
Gránátnyi hópelyhek…
Itt nagy mínuszban is,
Esik, nem rossz, szép, tetszetős.
*
Itt az összefolyt napok élet-halál harcát szétviszi a szél.
Megtört arcokon látni, hogy lövészárok maga a világszél.
Mit lehet itt érezni, mert most is mínusz harmincnyolc fok van,
Tarol a színvakság is, a bakancsunknak papírtalpa van.

A háború, maga a cselszövésnek királya,
Lehet itt még forró, repeszes robbanás máma…
Ez mindenkit kerget, a mélyebb letargiába…

Alkonyatkor, itt nem szendereg el csendesen a táj,
A rettenetes hideg, még a kopasz fáknak is fáj…
De, borongósan elsötétül az égbolt, csillagfény is elmegy aludni,
Vaksötét lesz az úr, a hideg meg önmagába kezd, mélyebbre süllyedni.

Leültem a lövészárok aljára, gondolatom, mint a tépő vihar, mi odafent dacol,
Ki nem láttam... a havas, kietlen tájat, de elég a hideg, az magában mindent elrabol.
A mesékben kevés az igazság, de itt nálunk a végtelen hómező, igazság…
Még éjjel is szépen világít, de a mínusz harmincnyolc fok, maga a gaz valóság.
*
Ha huszár volnék
Megszöktetném a lovamat!
Tanágyú lövés…
*
Mind mennénk haza…
Dezertőrt itt lelövik…
Hideg félelem…
*
Kegyetlen és jeges az élet… itt az, csupa szenvedés,
Nem fájhatott jobban régi kezdet sem… a megszületés.
Kínok közt és ordítva-sírva jövünk meg, e világra,
Ordítva-sírva, már mennénk haza, itt minden hiába!

Fagykabátban ülünk a lövészárokban,
Rettenetes, nekünk ebben a nagy hóban…
Ahogy kinézve, körbelesünk, ez egy halott táj,
Félóra után, már minden kis csontunk nagyon fáj.
*
Természet néma,
Jeges tél, némán dalol.
Hangos robbanás.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
(apeva)
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?

Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben mindent tarolt.
És sok immár megy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, elméletben, azt ölelem.

(Önrímes)
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás is van!

Gyorsan mennem kell… ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…

Vecsés, 2017. február 2. - Kustra Ferenc József