Nem illik mondani senkinek,
Hát elfecsegem mindenkinek:
Hogy a lélek sötét éjszakája
A józan észnek kín halála.
Hol csak tapogatsz a sőtétbe
Az őrület tüskés őlébe,
Mely viharos sorsod vergődése.

Nem illik mondani senkinek,
Hát elfecsegem mindenkinek,
Hogy azok az okos intézmények,
melyek tudásuk alapján tekintélyek,
Gyakran vakul spekulálnak
És ritkán tudják mit csinálnak,
Hát veled akkor miként bánnak?

Nem illik mondani senkinek,
Hát elfecsegem mindenkinek:
Az őrületed bonyolult kezdete
Gondolataid zagyva serege:
Rém álmaidnak valósága,
Az élet örömöd cáfolása,
És gyötört lelked kitárása.

Nem illik mondani senkinek,
Hát elfecsegem mindenkinek.
Csak ha teljesen ki vagy ürítve
Remélhetsz elvárt üdvödre,
Mielőtt fény hatna a lelkedbe
És öröm születhet szívedbe,
Mert az élet ezt így rendelte.

Kéjesen nyaldossák testem olvadó lángok.
Nem marad belőle, csak nemtelen zsarátnok.
Gyarló, kultikus hit áldozatává váltam.
Nem terem babér nekem e sötét világban.

Tiszta, szűzi létemet a jónak áldoztam.
Áldott ünnepnapokon vidáman táncoltam.
Nagy tudásom, és szépségem lett a vesztem.
Irigy lelkek elveszik tőlem az életem.

Máglyát hordott össze a hitnek vélt balgaság.
Nem számít itt már, sem becsület, sem igazság.
Nyüszítve a fájdalomtól, az égre kiáltok.
Átokként örök boldogság szálljon rátok!

Ázsia szívében
volt az ősi hazám,
az a öreg és szent föld
hova lelkem hazaszán.

Tibetet gyilkolták.
Ázsia szíve vérzet.
A nép ezrivel pusztult
És a világ csak nézett.

Tibet már csak szívemben,
és szívemben nincs hiúság,
de Tibet fel fog támadni
ha tüzét újra meggyújtják.

Lényege majd megmarad
És tana még fog terjedni,
mely éhes lelkek eledele,
És hű vágyait jellemzi.

Vánszorgok az ingoványban.
A félhomályos éjszakában.
Új életemre vadásztam.
Hajt a vágy, hogy megtaláljam.

Elvesztek a mindennapok.
Integetnek csontvázkarok.
Ez a hely lesz a végzetem.
Nem találom új életem.

Emlékeimet foltozom.
Miért hagytam el otthonom?
Nem volt elég, mi enyém volt.
Könny borít szememre fátyolt.

Mellőzöttnek érzem ma magam.
Nem is hallja ma senki szavam.
Megfojt a magány sűrű köde.
Én csak úszok, sodródok vele.

Egy szó megtörhetné az átkot.
Letéphetné lélekemről a láncot.
A láncot, mely béklyójába veti,
bezárja, és el nem engedi.

Egyetlen szó, mely erre képes,
tőled jöhet, szeretlek édes.
Hogy te ki vagy, még nem is tudom.
Ősi rejtély vagy te angyalom.