Amikor felnézek az égre,
Te jutsz az eszembe,
hogy talán ott ragyog a szemed fénye,
hiszen sajnos elmentél örökre,
csak egy fényképet hagytál nekem emlékbe,
amitől sokszor könnyes a szemem,
hogy tudom, már nem lehetsz itt velem,
hiába is vár téged Anyu a szívem!

Miért mentél el,
még nem neveltél fel?
Pedig szükségem lenne Rád,
drága jó Anyukám,
hiszen magamra hagyott Apukám
amikor Te lehunytad két szemed,
így Nővérednek jár a köszönet,
hogy felnevelt engem,
s megtett értem mindent,
amit csak lehetett,
ilyen az, Akiből ömlik a szeretet!

Anya a szivem úgy fáj.

Fáj, mert elhagytál.

Mindenki látja, szenvedek.

Nem szeretlek, elengedlek.



Én csak közbe jöttem.

Mint egy selejt termék.

Gyerekkorom számomra egy rossz emlék.

Az életem fonalát egymagam kötöttem.



Az, hogy újra eggyütt leszünk álom.

Évek óta csak a hivásod várom.

Nincs értelme már, kár minden szóért

Köszönet mindenért, köszönet a jóért.

Ti hűvös éjszakák,és hűvös nappalok,
bíborba öltözött vöröslő alkonyok.
ti látjátok vérző,fájó szívemet
melynek sóhajára senki sem felel.
ti látjátok könnyeim,mely arcomról csorog,
fájó lelkemből némán,melytől meghalok..
Ti látjátok minden éjjel mennyit szenvedek,
sóhajok gyönge hídján mennyit lépkedek.
Tőletek várok némán segítő kezet,
űzzétek el a rosszat,mely lelkem fojtja meg!
Hozzatok édes álmot,nyugalmat nekem,
vérző szívemre gyógyírt,midőn felkelek.

Van úgy,hogy beköszönt,és feldúlja a lelket. Van úgy, hogy elmúlik és megtöri a szívet. Ha vele élsz, szárnyalsz és le győzöl mindent. De nélküle nincs semmi, éled az üres csendet...