Szerelem,gyűlölet egy tőről fakad
mennyire szerettem:nincsen rá szavam.
Mikor megláttam ő volt minden álmom
szörnyű zavaromban elállt a szavam.

Szerettem!.De ő mindent összerombolt
büszke lelkében nem volt irgalom.
Szerelmem tovatűnt mint őszi szél a ködben,
s azóta vérző sebeim foltozom.

Gyűlölöm! Megvetem! Nem akarom látni!
S hogy mégis látnom kell ,csak azt fájlalom
talán ha elmenne,s hagyna végre élni,
akkor sikerülne megbocsájtanom.

Istenem!Adj erőt! Vezéreld el innen
hogy vérző sebeim begyógyuljanak,
hozd vissza a napfényt,add vissza az álmom
s egész életemben téged áldalak!

Azon a nyáron melegebb volt,
fülledtek voltak a nappalok,
azon a nyáron azt hittem ,hogy
bárkinél boldogabb vagyok.

Azon a nyáron nekem hoztad
lelkednek minden moraját,
azon a nyáron benned láttam
a lenyugvó nap sugarát.

Azután jött egy őszi reggel
ködöt szitálva messzire
mely szertetépett minden álmot,
s nem akartam már élni sem.

Azóta elszálltak az évek
s bár belül leg mélyen titkolom,
szívemben egyre jobban érzem
sohasem voltunk boldogok.

Merre vagy?Óh !Annyira hiányzol
mint hűs fáknak a könnyű nyári zápor
mondd,merre vagy?

Kereslek,és felkutatlak bárhol
az őszi esték hűvös alkonyából
hallom hangodat.

Kutatlak!S a sápadt esti fényben
a levetkőzött őszi fák tövében
szinte láttalak.

Vártalak a néma,csupasz fák közt,
a mély álomba zuhant almafák közt
súgd meg.,merre vagy?

Eltűntél!Hiába hívlak,
de neved szívembe írtam..
Mondd?merre vagy?

Sétáltam a folyó parton, hol Veled jártam még,
most egyedül jöttem meggyőződjek,
hogy mily emléket idéz.
Leültem a kopott padra, hol fogtad a kezem,
oly szerelmesen súgtad, hogy nem engedsz el sosem.
Jártunk térdig érő fűben,
jártunk hóban és fagyban.
Most egyedül járom az utunkat,
a lehullott száraz avarban.
Lábam alatt megannyi emlék,
mi szívemet mardossa,
bár láthatnád Kedvesem a bevésett nevünket
hűen őrzi a pad.
Minden egyes száraz levél emléket őriz mirólunk,
hangtalan hullik alá, mégis a fülembe valamit súg.
Olyan mesét, mi valóság volt nem is tudja, látta más,
csak az öreg tölgy, ami ott áll a folyó túlpartján.
Levetette szép ruháját, ágai mint csupasz kar,
úgy nyújtja az ég felé, mintha csak imát mondana.
Lágy szellő lengedez, a hajamba is belekap.
Tündöklő kék tükrében, andalogni még,
nézem a lángvörös leveleket, amiket kerget a szél.
Hosszú úton végigmentem, s rád gondoltam én.
Minden fa és bokor, búcsút intett rég.
Mintha tudták volna hajdan,
nem látnak minket együtt már,
hogy egyedül sétálok tovább,
s azt, hogy szívem nagyon fáj.
Összesúgnak fák és bokrok.
Vérvörös falevél zizegve száll, mellettem földre hull,
elhalkult a nesz is már.
Csend! - Oly fájó és rideg!
Nyugovóra tér a nap!
Nem takarja szemem elől, a fák koronáin is átvillan.
Szürkület ül a tájra,sötétedik az ég alja.
Lassan ballagok a hosszú úton,
nyirkos pára szállt a padra.
Gondolatok járnak a fejemben,
miért nem lehetsz mellettem?
Lágy szellő érinti arcomat,
lelked a lelkem ölelve csókolja.
Megborzongok a gondolattól, ölelném a világot.
Ott lennél Te is Kedvesem, ölelő karomat kitárom.
- Nincs itt senki! - Nem is lehet!
- Messze vitte a szél a neved!
- Kiáltom, hátha hallod, de csak a zúgó szél
válaszát hallom!
- S azt, hogy ég áldjon Kedvesem!

Szép álom volt, melyet veled álmodtam,
Feküdtünk egymás karjaiban.
Egy mosoly, mely szép álmot idéz,
Egy csók, mikor az ajkad hozzám ér.

Egy hang, mely súgja, hogy szeretlek.
Egy ölelő kar, ami nem enged.
Egy szó, mely suttogja a nevemet,
Egy kar, mely álomba ringat engemet.

Egy szem, mely csillog, ha rá nevetsz,
Egy száj, mely szépet súg a füledbe.
Egy szó, mely míg élsz, ott van a szívedben,
Egy könnycsepp, mely égeti a szemedet.

Egy hang, melyet nem hallasz már,
Egy kar, mely nem ölel már át.
Egy szó, mely a füledbe cseng,
Egy sóhaj, mely sóhajtotta a nevedet.

Sem szó, sem hang, sem csók.
Ez mind - mind elveszett.
Sem kar, sem száj, mely súgta a nevedet.
Sem könny, sem mosoly, már csak egy álmot
kergetek...


Ébren vagyok, s rádöbbenek, csak álom volt,
mely elveszett.
Elveszett minden, ami egykoron a tiéd lehetett.
Bánat és harag gyötri a szívemet.
Ó Istenem! - miért vetted Őt el, miért nem hagytad
meg nekem?

Nincs kéz, mely simítja arcomat.
Nincs száj, mely csókkal halmozza ajkamat.
Nincs szó, mely súgja, hogy szeretlek.
Csak könny van, áztatja párnámat és égeti
a szememet.

Szép álom volt Édesem, ameddig élek
Szeretlek Kedvesem!