Úgy fáj a szó ,úgy fáj most minden,
annyi ki nem mondott fájó gondolat,
belülről váj , és egyre jobban éget,
s most kínzó sebektől gyógyítom magam.

Úgy fáj a szó ,mit nem tudok feledni,
úgy szóltál hozzám ,hogy most is felkavar,
ahogy a forgószél felsöpri a tájat
úgy söpörted el minden álmomat.

Úgy fáj a szó ,s én nem tudom feledni,
izzó parázsként éget szüntelen,
próbálom oltani hulló könnyeimmel,
mely a szememből lelkemig pereg.

Mi néked puszta vágy
az nékem vonzalom,
s bárhogy szeretném is
vállalni, nem tudom.

Néked puszta vágy csak,
és egy a sok közül,
csak addig vágysz érte
amíg teljesül.

Néked csak puszta vágy,
és néhány csók özön,
csak testemet kérnéd,
de lelkem őrli föl.

hát tombold ki máshol
őrült vágyadat,
hisz megfagyott szíved
szeretni sem szabad !

Szerettelek,de néhány durva szóval
sárba tiportad lelkemet,
akartalak, de önző, büszke gőggel
összetörted a szívemet.

Úgy vártalak, mint szomjas föld a záport,
mely magába issza hirtelen,
s minden cseppjéből új erőt varázsol,
melytől újra éled minden hirtelen.

Hiányzol majd, de nem kereslek többé,
nem kell már tőled többé semmi sem!
Bár még szeretlek, mégis messze tűnök,
hogy ne ejts több sebet a szívemen.

Hiába ölelsz,hűvösek az esték
hidegebbek már a hajnalok,
hiába szólsz már oly szelíden hozzám,
érintésedtől szinte megfagyok.

Hiába próbálsz jóvátenni bármit,
feledni nem tudom ,bárhogy akarom,
megbocsájtottam minden egyes bűnöd,
de elfeledni már sohasem tudom.

Mellettem voltál tűző napsütésben,
hajadban láttam a sárguló kalászt,
két karodban a nyárfa ölelését,
mit elvitt egy viharos nyári délután.

Hirtelen jöttél mint egy nyári zápor,
s viharként tépted szét minden álmomat,
s most ,amikor már feledni tudnálak,
most tőlem szeretnéd holnapjaidat?

Menj vissza oda ,hol eddig boldog voltál,
hisz velem boldog már nem lehetsz soha!
Menj oda,hol még lágyabbak az esték,
nálam már nem vár csak hűvös éjszaka!

Oly régen élek ezen a tájon
azt hittem mindig itt leszek,
hányszor félretoltak,hányszor félreálltam,
de mégsem hittem hogy végleg elmegyek.

Oly régen élek ezen a tájon
itt születtem,és itt voltam gyerek,
ó mennyi emlék,mennyi édes álom,
melyet feledni nem tudok sosem.

Oly régen élek ezen a tájon,
s most fájó szívvel mégis elmegyek,
magamban temetve minden régi álmot,
s nem viszek mást, csak emlékeimet.