A közeledő tél…

Nem is küldött üzenetet a tél,
Pedig tudta, hogy ember tőle fél.
Hideg előre jött… ez már a tél?

Hideg ölel át,
faggyal ad csodát,
hűti szíved forró szavát.
*
(3 soros-zárttükrös)
A tél-korai hajnal, vékony köddel takaródzik,
A fákon nagy varjúsereg a ködben tollászkodik…
A tél-korai hajnal, vékony köddel takaródzik.

A tél, még csak lassan jövögető, mint tántorgó részeg
És mi tudjuk, ha kijózanodik, bizony, nem lesz félszeg.
Ködtől már nem látjuk az eget... át nem látható réteg.

Téli hajnalon köd sóhajt,
megsúgja, mit óhajt,
szeretetnek fejet hajt.
*
Aztán úgy tűnik, miközben jön, józanodik,
Süvítő és hideg szélvihar tolakodik…
Az égbolt a felhők mögött alakoskodik.

Elveszik-e a remény?
Puhul-e a csepp, kemény kezén?
Élet telén.
*
Ez a tél, lehet, hogy nagyon keménykezű lesz,
Mint egy képzett mesterember, ért a torzképhez...
*
(Fél haikulánc)
Titkolt szorongás,
Támad-e a „keménykéz”?
Üzenet nélkül?
Szeretet fájdalmat olt.
Tiszta lélekben nincs folt.

*
Titkolt szorongás,
Nem csap-e be üzenet?
Csak úgy letámad!
Lesz még boldogságálom,
Lesz holnap, a világon.
*
Titkolt szorongás,
Egyből oly' vad hideg jön?
Mindent hó borít?
Lesz még nyári délután,
Napfény a vihar nyomán.

Vecsés, 2018. július 29. – Mórahalom, 2018. augusztus 18. – Kustra Ferenc József– a verset, meg a 3 soros-zárttükrös –t és a fél haikuláncot én írtam. A 10 szavasokat és a tankák versét szerző-, és poéta társam Farkas Tekla.

Párás ablak, odakint hideg fuvallat.
megrázza magát az öreg tölgyfa,
táncol a falevél, színe aranysárga.
Hullik szépen sorba, befestve a földet,
aludni készül a természet.
Érzed a szellőt? Végy egy nagy levegőt.
Hisz ilyet nem látsz máskor,
csak mikor a világ álomba szenderül!
A természet aranyban pompázik,
színeiből szépség sugárzik.
Komoly lesz minden, ködös a táj.
Ez adja az ősz igazi hangulatát!
esőcseppek mossák a fák ágait,
s a szél álomba rázza lombjait.

Olyan mély csönd van
Ma éjjel a tizedik napon.
Még a fülem sem súg
Nagyon.
Lent a folyó vize csendesen zúg.
Alig hallom
Ahogy a kövekhez csapódik
A sekély parton.
Szinte mozdulatlan
A hónak meglehetősen
Langyos téli levegő,
És a szétszakadt felhők között
Álmokkal takaródznak a csillagok.
Olvad a fagyos paplan
És holnapra bizonyára
Jócskán megcsappan.
Hangtalan oson az idő
Megnyúlt árnyéka
És a sötétben megveti ágyát
A fogyadozó hold.
Takaródzik mint a csillagok.

Ma egyedül vagyok.

A falon csüngő
Ásítozó lámpa
Lágy fénye vissza verődik
A zsugorodó fehér kristályokról,
És a csönd egyre csak hízik.

Haszontalan volt a napi hólapátolás.
Bár az időt is
Valamelyest tovább dobáltam.
Az is egyre csak olvad.
Apad mint a hó.
Elszivárog lassan.
Beleivódik a múltba.

Szeles lehellete ködöt fúj
Reggelente
Ahogy a kilincset markolja
Remegve
Hull alá náhány megsárgult
Levele
A postás lassan kézbesíti
Itt az eljövetele
S a nyár
Becsomagolva vár
Hogy jövő tavasz után
Új idők postaládáján
Villanjon
Aranyló partokon
Míg ködöt hoz az ősz
Párás lehellete
Reggelente

Téli napon
Nem szokatlan
Jégvirág nyílt
Az ablakban
Kristály szirma
Hogy csillogott
Mikor a nap
Rá ragyogott
De a fényben
Könnye csordult
Szép levele
Gyorsan torzult
Tünemény lett
Mint egy álom
Szétfolyott a párkányon.