...karcolatok az életedben
leíróan, képletekben!

Mozzanatok az érthetetlen
értelemben.
Sóhajokban, félelemben.
Szembogárban, kézjegyekben.

Álarcosak az érthetetlen
értelemben.
Alkonyokban, rejtjelekben.
Porokban, tengerekben.

Szeretők az érthetetlen
életekben.
Megrészegült szerelemben,
élet-adó érzelemben.

Csillagokban az érthetetlen
végtelenben.
Nyomot hagyni emberekben, emlékekben, életekben...

...örökké a végtelenben!

Lágy dallamokat játszó
vágyak tüzében.
Ihletmámortól parázsló,
kósza gondolat.

Tollhegybe kúszik,
s papíromat elöntve,
emlékeket idéz a mozzanat.

Érzésekből erőt merít,
tükörképem mosolyog.
Elfordulok, múltba repít,
s látomásban andalog.

Emlékeim mozaikba rendezem,
s gondolatban elmerülve,
hallgatózom csendesen.

Járom utcákat
Éjszakai magányban.
Szív néma vágya…
*
Láb alatt az ág
Törik, ágyam meg üres.
Kis is éltetne?
*
Hirtelen villám
Fényesíti a tájat…
Fájdító a csatt’.
*
Vad magányomba
Is belevág… vadul csatt’!
Én vagyok, nincs ő!
*
Pár csepp leesik.
Magány tovább kételyeg…
Magány nem hűtlen.
*
Múlt emlékei
Kisérnek, meg magány is.
Csak megyünk tovább…

Vecsés, 2022. szeptember 13. - Kustra Ferenc József – íródott: senrjú stílusban

mert az a poéta szívlapátja…

Gyertyám lobogó fénye igen eltorzította,
Kisimított, elfödte, sőt, jobban kirajzolta
A méreteket, mélységeket, mint alak-forma…

Nem látszik a szám szélén, hogy tükörtojást ettem,
Az sem, hogy az előbb jó forró gyógyfürdőt vettem…
De látszik, hogy a pennámat kezembe szereztem.

Árnyékomban nem látszik sem szeretet, sem gyűlölet,
De látszik, mint fényjáték… oly’ változatos az élet.
Az sem látszik, hogy létem ilyen 'szakadt rongy', miként lett!

Falon, árnyékom le-föl, jobbra-balra ugrál, kisebb és nagyobb is vagyok,
Mert izgek-mozgok… erre megaktiválnak a legnagyszerűbb gondolatok.
Szerencsére ezekben nincsen hiány, kezemben a pennával, alkotok.

Vecsés, 2022. október 30. – Kustra Ferenc József

Septolet)
Ködben vagyok,
Emlékezni tudok,
Akarok!
Nem papolok.

Víg vagyok,
Ködöt találok!
Így nem botorkálok!
*
(3 soros-zárttükrös)
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe,
De szembetaláltam magam… belementem vak-sűrű, friss ködbe…
Rosszul aludtam, fölkeltem és elindultam én az erdőbe.

Még bennem van szép az éji álmom,
Akkor még nagy napfény volt a tájon.
Visszatérnék, az egy szépséges álomvilág,
Ez, mi körülölel maga a ködös világ.

Emlékemet akartam kergetni a régi, erdei sétányom,
Le is akartam ücsörögni, mélázni az erdei tisztáson…
Most azonban az lett a helyzet, nem is tudom, hogy "vakon" merre menjek,
Biztos, hogy előre van az erdő, de félek, nehogy egy fának menjek.

Nem látok semmit!
Nem hallok semmit!
Autók sem járnak, ködös csend honol,
Ez a csend most megtartón, belém karol.

(3 soros-zárttükrös)
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg,
Az bár nem lesz élethű, de ott a melegben, fával nem ütközök meg…
Jobb lesz nekem, ha emlékeimet a melegben-fotelban élem meg.

Vecsés, 2020. november 17. – Kustra Ferenc József