Láttam már szebb napokat,
Madarakat táncolni a nyári szélben,
Gyerekeket játszani a napsütésben,
Örülve, kacagva, derűbe borulva.
A nyári napfény, mint mennyi sugár,
Ragyogott e békétlen világra, s tudtuk jól,
Gyermeknek lenni isteni kiváltság,
Mint tudatlan angyalok, szelíd jótevők.
Lelkem virága ám hamar elhalt, hol
Remények, álmok, csodák,
Mint délibábok tűntek el hirtelen,
S helyüket üres terek pótolták.
Mára lettem, aki lettem,
S vagyok, aki vagyok:
Maga a múló valóság,
A megismételhetetlen semmiség.
2013.
Madarakat táncolni a nyári szélben,
Gyerekeket játszani a napsütésben,
Örülve, kacagva, derűbe borulva.
A nyári napfény, mint mennyi sugár,
Ragyogott e békétlen világra, s tudtuk jól,
Gyermeknek lenni isteni kiváltság,
Mint tudatlan angyalok, szelíd jótevők.
Lelkem virága ám hamar elhalt, hol
Remények, álmok, csodák,
Mint délibábok tűntek el hirtelen,
S helyüket üres terek pótolták.
Mára lettem, aki lettem,
S vagyok, aki vagyok:
Maga a múló valóság,
A megismételhetetlen semmiség.
2013.
Mi célja e keserű földi létnek?
Hamvainkból netán új lét ébred?
Vagy mint szél fújta por
tűnünk el a semmiben?
E világ kivet, elfeled, törli emléked,
nem marad más, mint kopott képek a dobozban,
s megkésett szép emlékek a szívekben,
mik idővel új értelmet nyernek.
Ily gyorsan múlna el minden? Nem!
A szív lassan kifakul, elveszti erejét
A lélek kifújja utolsó erőltetett lélegzetét,
majd csendben, halkan, s észrevétlenül távozik.
De ez még nem a halál órája, nem lehet az,
hisz a lélek továbbél ott,
hol a dobozban állnak a kopott képek,
s ott, ahol a szív őrzi az emléket.
2012.
Hamvainkból netán új lét ébred?
Vagy mint szél fújta por
tűnünk el a semmiben?
E világ kivet, elfeled, törli emléked,
nem marad más, mint kopott képek a dobozban,
s megkésett szép emlékek a szívekben,
mik idővel új értelmet nyernek.
Ily gyorsan múlna el minden? Nem!
A szív lassan kifakul, elveszti erejét
A lélek kifújja utolsó erőltetett lélegzetét,
majd csendben, halkan, s észrevétlenül távozik.
De ez még nem a halál órája, nem lehet az,
hisz a lélek továbbél ott,
hol a dobozban állnak a kopott képek,
s ott, ahol a szív őrzi az emléket.
2012.
Utamon sár, tócsa s megannyi árok vár,
Lépteim gyorsak, szaporák, előttem mocsok,
Mögöttem kiéhezett hiénafalka vár.
Válaszút elé terel megannyi erő, most küzdj,
S válassz, vagy tested lesz a várva várt etető.
Nem tágít a gaz dögevő, életem megrontója lesz ő,
Várja fáradt, elvérzett testem porba-hulltát,
Hogy vigadjon s örömtáncot járva kacagjon.
Ez lenne a torz, vad világ, hol a vadnak mindent,
S nekem, fáradt utazónak megvetés dukál.
2013.
Lépteim gyorsak, szaporák, előttem mocsok,
Mögöttem kiéhezett hiénafalka vár.
Válaszút elé terel megannyi erő, most küzdj,
S válassz, vagy tested lesz a várva várt etető.
Nem tágít a gaz dögevő, életem megrontója lesz ő,
Várja fáradt, elvérzett testem porba-hulltát,
Hogy vigadjon s örömtáncot járva kacagjon.
Ez lenne a torz, vad világ, hol a vadnak mindent,
S nekem, fáradt utazónak megvetés dukál.
2013.
Hallom kopogását a szakadó esőnek
Ázott, gyászoló nép fekete kabátján.
Ma mind közös ügyért jöttek:
Temetni azt, kit oly nagyon szerettek.
Fejükben megannyi emlékkel, gondolattal érkeztek,
Egy erősnek hitt ember utolsó útja ez.
Nem lesznek már közös, szép napok,
Ezeket az eső mossa, s a szél szárítja meg.
Lelkem még küszködik, érzem;
Ázott, hideg föld kerül erőtlen testemre,
Hol hullámat dögevő férgek nyuvasztják,
S hideg koporsómba a szél süvít be. Fázom.
Nem fáj semmi, nem bánt már senki,
Feledem, mi rossz volt, sok gyötrő gondolat.
Megmarad a kevés, de szép emlék bent a szívben,
Miket azoktól kaptam, kik tisztán s igazán szerettek.
Véget ért az út. Emlékként éltem, s most az is maradok,
mint kósza árnyék a nyári napsütésben.
Sok elhullajtott könny, mi szívből ered, vonja be örök nyughelyem,
s minden csepp éltető magja emlékem hamvas virágának.
2015.
Ázott, gyászoló nép fekete kabátján.
Ma mind közös ügyért jöttek:
Temetni azt, kit oly nagyon szerettek.
Fejükben megannyi emlékkel, gondolattal érkeztek,
Egy erősnek hitt ember utolsó útja ez.
Nem lesznek már közös, szép napok,
Ezeket az eső mossa, s a szél szárítja meg.
Lelkem még küszködik, érzem;
Ázott, hideg föld kerül erőtlen testemre,
Hol hullámat dögevő férgek nyuvasztják,
S hideg koporsómba a szél süvít be. Fázom.
Nem fáj semmi, nem bánt már senki,
Feledem, mi rossz volt, sok gyötrő gondolat.
Megmarad a kevés, de szép emlék bent a szívben,
Miket azoktól kaptam, kik tisztán s igazán szerettek.
Véget ért az út. Emlékként éltem, s most az is maradok,
mint kósza árnyék a nyári napsütésben.
Sok elhullajtott könny, mi szívből ered, vonja be örök nyughelyem,
s minden csepp éltető magja emlékem hamvas virágának.
2015.
Úgy szeretnék szabad lenni,
Testem rabságából kivedleni,
Lelkem járná a világot, akár a vándormadár,
Látnám a szépet, látnám a jót,
Fellegekbe szállni, ó, milyen jó.
Szárnyamat szél csapdosná,
Ázott testemet vihar pusztítaná,
A Nap fényében megfürödnék,
S a tél havában én is megpihennék.
Bejárnám a díszes keletet, a habzsoló nyugatot,
Szállnék hegyeken s vizeken
Át, a tükörkék, gyönyörű tengereken.
Sorsomat üldözném, utamat keresném,
S ha megtalálnám, azt végig be is járnám.
Ez lennék én: madár a szélben,
Egy múló és fájó gondolat,
Ki föntről szemléli a világot,
S habár magányos, tudja jól:
Álmokat üldözni vétek.
2012.
Testem rabságából kivedleni,
Lelkem járná a világot, akár a vándormadár,
Látnám a szépet, látnám a jót,
Fellegekbe szállni, ó, milyen jó.
Szárnyamat szél csapdosná,
Ázott testemet vihar pusztítaná,
A Nap fényében megfürödnék,
S a tél havában én is megpihennék.
Bejárnám a díszes keletet, a habzsoló nyugatot,
Szállnék hegyeken s vizeken
Át, a tükörkék, gyönyörű tengereken.
Sorsomat üldözném, utamat keresném,
S ha megtalálnám, azt végig be is járnám.
Ez lennék én: madár a szélben,
Egy múló és fájó gondolat,
Ki föntről szemléli a világot,
S habár magányos, tudja jól:
Álmokat üldözni vétek.
2012.