Ha bántanak,ha kínoznak,
ne add fel:Ember küzdj!
Ha azt mondják,túl kicsi vagy,
te nőjj nagyra,és mutasd meg magad.
Ha beléd rúgnak,ha nem szeretnek,
tárd ki szíved,és menten megkedvelnek.
Nem vagy túl édes?
Légy hát kicsit mérges-Ember küzdj!
Kiáltsd ki hát bátran:Én is ember vagyok!
És hidd el még a nap is felragyog!
Ember küzdj!
ne add fel:Ember küzdj!
Ha azt mondják,túl kicsi vagy,
te nőjj nagyra,és mutasd meg magad.
Ha beléd rúgnak,ha nem szeretnek,
tárd ki szíved,és menten megkedvelnek.
Nem vagy túl édes?
Légy hát kicsit mérges-Ember küzdj!
Kiáltsd ki hát bátran:Én is ember vagyok!
És hidd el még a nap is felragyog!
Ember küzdj!
Elveszett évek,elveszett álmok,
elmúlt.Hiába keresed.
s ha visszamész a régi múltba,
csak önmagadat temeted.
Felejtsd el azt ami rég volt,
felejtsd el azt ami fáj,
s menj tovább azon az úton,
hol nyílik még virág.
Hűvös alkonyatkor téged vártalak,
szürke félhomályban láttam arcodat.
Zúgó őszi szélben hallom hangodat,
míg elsöpri szél,és semmim sem marad.
Szemed színére csak úgy emlékszem már,
mint az őszi ég,mely ködbe hajlik át.
Hangod se hallom,csak ha zúg a szél,
suttogó morajként emlékemben él.
Hívlak, s te nem felelsz,régen messze jársz,
por lepte be már a lábaid nyomát.
Eredj csak messzire!Nem várok tovább!
hajszold az álmaid!Menj csak,menj tovább.
Ne higgy annak ki azt ígéri
örökké csak téged szeret,
csak annak higgy,ki ölelésedbe,
csókjaidba beleremeg.
Ne higgy annak,ki ígér néked
napot,holdat,és csillagot,
csak annak higgy, ki azt suttogja
nélküled semmi sem vagyok.
Ne higgy annak, ki magához láncol
szeretet címén ostobán,
csak annak higgy , ki téged akar,
s helyetted nem kell senki más.
Ne higgy annak,ki büszkeségből
magához láncol,fogva tart,
csak annak higgy, ki ölelésével,
forró csókjával felkavar.
S ne higgy annak, ki lemond rólad
küzdelem nélkül,ostobán,
csak annak higgy, ki harcol érted,
s nem engedi hogy félre állj.
Csak annak higgy, ki átölel némán,
vágytól remegve csendesen,
most szeress!Holnap már késő!
hisz nem tart örökké semmi sem!
Hiányzol!
Mint hűs patak mely szomjazik a fényre
a néma fák közt bújó napsütésre,
úgy vártalak!
Merre vagy?
e szürke messzeségbe két szemem hiába
réved,
nem látom arcodat!
Jössz e már?vagy keresselek újra
álmaim ködébe bújva
mondd meg,merre vagy?
Akarsz még?Vagy felejtselek végleg
szívem mélyén megkönnyezve téged.
Mondd meg,hol maradsz?