A folyó, rém furcsán csillogott,
Sápadt derengésben pirkadott.
Komor volt az ég akár télen,
Szél fodrozta a folyót, mélyen.

Sűrű és vöröses porfelhők kavarogtak,
Úgy néztek ki, mint a tűzvészből kiugrottak.
Parti nádasban vízimadarak rikoltottak,
A vadkacsák csapatostól, lassan szárnyra kaptak.

Lassan húztak víztükör felett,
Minden hideglelősen reszketett.
Így néz ki a téli és vad táj,
Mit reggel sűrűn fed a homály.

Vecsés, 1998. december 30. – Kustra Ferenc

Sötét bármilyen,
Világosság eljöhet.
Életet mutat.
*
Sötét bármilyen,
Irányadó fény, látszik.
Megbotlás veszély.
*
Sötét bármilyen,
Utat mutathat mécses.
Ki gyújtotta meg?
*
Sötét bármilyen,
Mécses fénye, iránytű.
Lét létét jelzi.
*
Sötét bármilyen,
Alagútnak vége lesz.
Még van kanyargás.
*
Sötét bármilyen,
Lánglobogás: jelzőfény.
Reménykedés-jel.

Vecsés, 2020. március 6. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban: anaforás, fél haiku láncban, ami jelzi, hogy tagjainak az első sora azonos.

Hideg van, röpködnek a mínuszok,
Már süt a nap, mindent szépnek látok.
Egy csapásra még nincs vége a télnek,
Napsugarak boldogságról regélnek.

Hosszú alagútnak értem végére,
Kimegyek a napsütésbe, a fényre.
Teleszívom magam friss levegővel,
És feltöltődők új életerővel.

Hiába van mínusz hat fok Celsius,
Nap melegen süt, rám mosolyog Zeusz.
Ez az, erre vártam, ez kell már nekem,
Beértem! Istenek kegyeltje lettem.

Budapest, 1998. március 22. – Kustra Ferenc

Nem létező időrészecske…

Minden pillanat múlt és jövő,
A jelen nem mérhető idő.
Valamit mi, már vagy megéltünk,
Vagy mi még nem… de majd megéljük.

Pillanat varázsa a jelen,
Ez nem mérhető idő elem.
Vagyis ember nem jelenben él,
A tiszta múlt az, mit annak vél.

Budapest, 1998. január 11. – Kustra Ferenc

A madarakról a télben…

Már hideg, ólmos,
Az estéli szürkeség.
Tyúkok, elültek.
*
Mert fagyot nyeltek
A szirmok, oly’ kemények.
Ritkák… madarak.
*
Zúzmarás a táj,
Cinkék tolla is fázik.
Tudott, jön a hó.
*
Kopasz ágakon,
Cinkék szeme villódzik.
Letört jégcsapok.
*
Hajnal zúzmarás,
Tájat, takaró fedi.
Cinke éhezik.
*
Bagoly, ül és néz
Szemét csípi a hideg!
Könnyezve éhes.
*
Kuvik ücsörög
Egy kopasz, havas ágon!
Varjú, másikon.
*
Károgó varjak
Húznak a szántás felé.
Mind, tollbundában.
*
A jeges földben,
A varjú csőr jó ásó!
A táj nem érti…
*
Varjak, őrségben
Szárnyalnak a rét fölött.
Ködben, tévedés…
*
Dér, szépen csillog
A kopaszos faágon.
Varjúk ülnek ott.
*
Fekete holló
Ül az elszáradt ágon.
Fehér háttérkép.

Vecsés, 2016. december 5. – Kustra Ferenc – íródott senrjú csokorban.