(bokorrímes trió)
Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…

Hegyek alján, fenyves tövében,
Rejtőzködik csöndben, szerényen,
A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
Hallani, mikor repül a béke angyala.

Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
A jövőbeni nagy pihetőszigetre.

(önrímes)
Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…

(leoninus trió)
Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…”
’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’

Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!

Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…

Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként!

Elrohan a cudar élet, megnő a múlt,
Mit én gondolok, az már bőven elavult.
Jó sorsom van? Nem érzem, vagy alig-alig.
Saját sorsom érzem egészen halálig.

No, de hogyan tovább? Ezt bizony, nem tudom…
Ezért saját sorsomra nagyon haragszom.
Tudom, hogy a személyiségképem avult,
Így a sorsom mindvégig, rosszul alakult.

Vecsés, 2002. április 30. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

A hatalmon lévő kevély urak,
Mint a középkori nagy várurak…
Ezen urak engem eltipornak,
A lelkemen végig gyalogolnak…

Nagy tüzem volt, nagy máglyaként égett,
Nem fogadnak be, de mért, mi végett?
A nagy tűznek ma már csak hamva van,
Már nincsen semmi jó a sorsomban.

Budapest, 2000. augusztus 23. – Kustra Ferenc József

Vitorlás hajó volnék, de vitorlám szakadt
És szellő sem rezdült.
Szelném én a vizet, de bizony helyben maradt
Lelkem és megrendült.

Fölismerem, a vitorlások kora lejárt,
E hajó már nem sikk.
Szakadt gályák, lékkel küzdenek, sok-sok rabbal,
Izzadtságon siklik.

Globalizált fogyasztói társadalomba,
Evezni nem lehet.
Mert a nagyok, liberalizmus hívek hada
Fújja a vad szelet.

Elveszejtik végleg, értékőrző hagyományt,
Lekopaszítják a létet.
Összeveszejtik ősi, régi családokat,
Bizonytalanítsák létet.

Én ehhez már nem alkalmazkodok.
Én csak úgy a lét szélén surranok.
Társaimmal együtt elhamvadok,
Történelemből… kihullajtatok.

Vecsés, 2005. január 22. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

Múzsám, Te édes! Ó, Juditta.
Elhagytál-elmentél, de hova…
Vágylak, még vagy Múzsám…
Ó, még nincs más Múzsám!
Te vagy a Múzsám, nem lehet más…

Hittem én, hogy szerettük egymást
Igaz, bezártalak, nem volt mást…
Vágylak, emlék enyém!
Nincsen új kezdemény…
Még múzsám vagy, nem keresek mást…

Mindig csak rád gondolok, Ditta!
Magányomnak erős sodrása…
Te vagy nekem élet,
Lelkem, nem húz féket…
Szeretnélek! Csókod rohama…

Vecsés, 2023. február 27. - Kustra Ferenc József