Lefelé kell építkezni..
sokan úgy is kezdik;
az alapokat keresve
remélik hogy megtalálják
...a házat felfelé építik!

én is voltam fiatal...
a házaspárokat figyelve
tudtam mit akartam
egy boldog életet élni...
családot terveztem előre.

én is kerestem alapjait
s a felelősségem tudatában,
amikor harminc éves lettem,
úgy láttam hogy megtaláltam
s egy hitben élő lett társam.

mindketten tudtuk hogy
Lefelé kell építkezni!
s ha rosszul építkezünk...
- ha nem is akarjuk -
a házunkat romba döntheti.

Egy jó anya bármi is történt
egyformán szereti minden gyermekét,
mindegyik oly kedves néki,
akár a legszebb, legdrágább nyakék.

Egy jó anya szeretné mindig
jóra nevelni minden gyermekét,
s ha néha-néha elgyengül mégis,
Ő is csak ember,mindenféleképp.

Megtenne mindent, hogy megőrizzen
minden bánattól amíg csak lehet,
S ha mindennap talán nem is érzed,
hidd el:Ő akkor is,örökké szeret!

Anyám szeme miattam könnyes
miattam fátyolos két szeme,
s a messze tűnő esti ködben
miattam homályos tekintete.

Ha néha-néha rossz vagyok hozzá
csak arcába temeti két kezét,
s nem szól semmit hogy ne is lássam
könnytől fátyolos tekintetét.

Anyám szeme oly szépen fénylik
mint az ég alján feltűnő csillagok,
s szemének minden villanása,
minden sugara rám ragyog.

Anyám szenében látom a tengert,
a messzire kéklő hegyeket,
mely ragyogásával eltakarja
a feltornyosuló felleget.

Anyám szeméből öröm sugárzik
mely értem van, s boldog vagyok
hogy én lehetek minden kincse,
bár meghálálni sosem tudom.

Nem kívántam mást, csak szeretetben élni
s boldognak látni szeretteimet,
megcsodálni minden apró kis virágot
s őrizni mindig a lépteiket.

Csak mellettük lenni némán és szelíden
ahogy a lágy szellők borzolják a fát,
nem szólni semmit, csak mellettük lenni
míg a boldogság rájuk nem talál.

Hogyan segíthetnék ha szükségük van rám?
Hisz nem vigyázhatom minden léptüket!
Apró porszemként szállok csak a szélben,
s bár feléjük sodor,mégsem érnek el.

Az én anyám oly messze van már
de most is látom őszülő haját,
lehunyt szemekkel magam előtt látom,
arcának minden mosolyát.

Látom hogy siet elébem
lágy szellő borzolja ősz haját,
kitárt karokkal engem vár csak
s úgy ölel magához, szinte fáj.

Sosem hittem hogy ennyire fájhat
amikor messze lesz talán,
szememből csordul a könny is
hisz oly messze van az én anyám.