Egy ölelésben benne volt minden,
forró vágy,ezernyi gondolat,
egy ölelésben benne volt minden,
de elsöpörted egy perc alatt.

Egy öleléssel úgy szóltál hozzám
mint sóhaj a tavaszi ég alatt,
de egy dörgő hang messze űzte,
s viharként tűnt el egy perc alatt.

Egy ölelés, míg rám néztél némán,
azt hittem lelkünk egybeforrt!
de egy durva hang messze űzött,
s hirtelen minden megfagyott.

S azóta százszor jobban érzem,
nincs veled többé holnapom!
Menj csak el,ne is nézz vissza!
S ne kérdezd többé hol vagyok!

Tegnap még tehozzád küldtem
szívemnek minden moraját,
tegnap még te tőled vártam
lelkemnek minden vigaszát.

Tegnap még te reád szórtam
arcomnak minden mosolyát,
tegnap még magamon éreztem
bőrödnek bársony illatát.

Mára már elborult minden.
Nem akarlak már látni sem!
Ne szeress!Holnap már késő!
Nem tart már vissza semmi sem.

Hiába mondanék ,vagy kérnék akármit
kegyetlen vagy,önző és rideg,
megpróbáltam mindent,s nem vártam mást érte
csak tiszteletet és szeretet.

Gyönge vagyok,s beteg,nem bírok már annyit,
de ki ezt nem érzi úgysem érti meg!
Hisz lehoztam volna a csillagot az égről
s nem vártam érte mást,csak szeressenek.

Nem tudtam kincseket adni,
hisz nekem sem jutott semmi sem
csak egy dolog van,mi belőlem sugárzik,
az őszinte,tiszta szeretet.

Tudom ,ez nem számít néked,
de másoknak ennyi sem jutott!
Nem foglak keresni többé
de ha hiányzom itt vagyok!

Hűvös alkonyatkor téged vártalak,
szürke félhomályban láttam arcodat.
Zúgó őszi szélben hallom hangodat,
míg elsöpri szél,és semmim sem marad.

Szemed színére csak úgy emlékszem már,
mint az őszi ég,mely ködbe hajlik át.
Hangod se hallom,csak ha zúg a szél,
suttogó morajként emlékemben él.

Hívlak, s te nem felelsz,régen messze jársz,
por lepte be már a lábaid nyomát.
Eredj csak messzire!Nem várok tovább!
hajszold az álmaid!Menj csak,menj tovább.

Gondolsz e rám ezen az estén
s szent karácsony hajnalán?
gondolsz e rám e téli éjjel
mely ködöt,zúzmarát szitál.

Gondolsz e rám,vagy elfeledted
réges-rég az arcomat,
hisz forró nyárból télbe fordult,
s köd takarja arcomat.

Szívem belepte már a dér
arcomra hó szitál,
nem melegít a kályha sem,
hisz alig van parázs.

Gondolsz e rám most?Merre vagy?
Csalóka délibáb!
Maradt e még a lelkedben
szunnyadó parázs?