Szellő lágy dallamai.
Suttogó, halk szavai.
Csillagfényes éjszakák,
karácsonyi illat ád.

Melegszívű ölelésben
s olthatatlan vágy tüzében.
Kandallóban lángja lobog,
andalogva szívünk dobog.

Karácsonykor szeretetet,
békességet kívánok én,
minden kedves ismerősnek.

Alkonyatkor kisétálok,
a tó partján meg-megállok,
Nap korongja félig vízben,
tükröződik vörös színben.

Csend borul a kies tájra,
kis madarak száraz ágra
mind leszálltak megpihenni,
holnaphoz erőt gyűjteni.

Tó vizének lágy hulláma,
csónakot ringat partjára.
nyugovóra tér a halász,
kíván nyugodt jó éjszakát.

Nap sugara is búcsút int,
majd türkiz vízben lebukik,
reggel óta útját járta,
sötétség borul a tájra.

Tisztán és tükör nélkül
látom a világot.
Minden a helyén van,
én már többé nem vitázok.

Reggelenként felébredek
s aztán megreggelizek.
Csinálom a napi tennivalót.
Este nem veszek be altatót.

Zűrös régi életemnek vége.
Az akadályok megszűntek.
Nincs bennem több kígyó mérge.
Minden mást a múlt tűzére!

Szóval mire van szükségem?
A sok zűrzavar földön s égben?
Az összes lutrit hátra hagyom,
és élek a szeretet hitében.

Lenne csak az embernek
szebb és jobb jövője!
Ócska hajójának
biztos kikötője!

Lenne csak elég
béke és szeretet!
Kevesebb nyomorult
akit az élet megvet!

Mennybe kerülne
egymást megérteni?
Ha szeretjük az Istent,
az embert is kell szereti!
 

Leállítottad-e a világot,
s feladtad-e bajait?
Érezted-e szíved tüzét,
s arany árnyalatait?

Hátrahagytad szeszélyeid,
s kidobtad a törmeléket?
Szembenéztél a világgal,
de nem szenvedtél veszteséget?

Tükrözted-e a világot
mely tisztán visszaverődik,
é érezted-e teljességét
hol minden egybefűződik?