Versek » Alkalmazkodás versek » 80. oldal
Idő    Értékelés
Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 360
Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet,
Életemben én voltam a pech-király… ember így mivé lett?
Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet.

Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján,
A vonatom műhelybe ment, mert jött a nyár és javítani kell ablakán…
Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján.

Hol toporogva ácsorgok, hol ácsorogva toporgok,
De az idő megy felettem, majd eltűnik, mint vakondok.
Közben néztem, ahogyan egy csapzott tollú vén lúd az út mentén
Tépdeste a parajt: valahonnan kiszabadult, jól elszökvén.
*
(sedoka)
Nagyon mennék már
Tovább, itt nincs mit várni.
Más tájat kéne látni.

Úgy indulnék már,
Jaj, nagyon unom peront.
Bízok, várnak még újak…
*
(10 szavas)
Vágyom, még zakatoljon vonatom,
Közben nem öl meg az unalom?

Látok egy nagy csapat kóbor kutyát,
Peronomhoz jönnek a nemjóját!
Talán, nem bántanak, az áldóját…

Az életvonatom nem hagyhat itt a pusztai magányban,
Lehet, hogy máshol már várnak rám, zsenge szerelmi ruhában…
Ki tudja, még mit fogok látni még az életvonatomból?
Némi jó, ha rám akaszkodna, kiragadna unalomból.
Most itt nagyon rákattantam, hogy valaki szerelem-ruhában meg én?
Hah! Micsoda párosítás lenne… mit kezdenék vele a sor végén?

Egy életvonaton osztozok én, önmagammal,
Bővítés itt nincs és nem is lesz, lét nem magasztal...
Egy életvonaton osztozok én, önmagammal.
*
(HIAQ)
Ez cudarul cuki
Kilátás, szerelem vagy más…
Rafinált a jövő.
*
Öregek mondták, hogy örüljön az öreg,
Hogy még lyuk van a fenekén és még meleg…

Vecsés, 2018. március 22. – Kustra Ferenc
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 356
Sötét bármilyen,
Világosság eljöhet.
Életet mutat.
*
Sötét bármilyen,
Irányadó fény, látszik.
Megbotlás veszély.
*
Sötét bármilyen,
Utat mutathat mécses.
Ki gyújtotta meg?
*
Sötét bármilyen,
Mécses fénye, iránytű.
Lét létét jelzi.
*
Sötét bármilyen,
Alagútnak vége lesz.
Még van kanyargás.
*
Sötét bármilyen,
Lánglobogás: jelzőfény.
Reménykedés-jel.

Vecsés, 2020. március 6. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban: anaforás, fél haiku láncban, ami jelzi, hogy tagjainak az első sora azonos.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 361
Nem létező időrészecske…

Minden pillanat múlt és jövő,
A jelen nem mérhető idő.
Valamit mi, már vagy megéltünk,
Vagy mi még nem… de majd megéljük.

Pillanat varázsa a jelen,
Ez nem mérhető idő elem.
Vagyis ember nem jelenben él,
A tiszta múlt az, mit annak vél.

Budapest, 1998. január 11. – Kustra Ferenc
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 402
A madarakról a télben…

Már hideg, ólmos,
Az estéli szürkeség.
Tyúkok, elültek.
*
Mert fagyot nyeltek
A szirmok, oly’ kemények.
Ritkák… madarak.
*
Zúzmarás a táj,
Cinkék tolla is fázik.
Tudott, jön a hó.
*
Kopasz ágakon,
Cinkék szeme villódzik.
Letört jégcsapok.
*
Hajnal zúzmarás,
Tájat, takaró fedi.
Cinke éhezik.
*
Bagoly, ül és néz
Szemét csípi a hideg!
Könnyezve éhes.
*
Kuvik ücsörög
Egy kopasz, havas ágon!
Varjú, másikon.
*
Károgó varjak
Húznak a szántás felé.
Mind, tollbundában.
*
A jeges földben,
A varjú csőr jó ásó!
A táj nem érti…
*
Varjak, őrségben
Szárnyalnak a rét fölött.
Ködben, tévedés…
*
Dér, szépen csillog
A kopaszos faágon.
Varjúk ülnek ott.
*
Fekete holló
Ül az elszáradt ágon.
Fehér háttérkép.

Vecsés, 2016. december 5. – Kustra Ferenc – íródott senrjú csokorban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 391