Életem hullócsillag a lelkem mélyén,
Nem szárnyal már bennem lelkesen a remény,
Hogy én majd még… majd nagy dolgokat művelek
És talán, majd rám hangolódnak más lelkek…

Mondják; minden véges, egyszer majd minden véget ér…
Óra mutatója halad, lassan éjfélhez ér…
Onnan majd, végleg megszűnik… végleg e „hosszú nap”,
Már csak idejön... misézve elbúcsúztat a pap.

Vecsés, 2012. február 12. - Kustra Ferenc József

(Septolet csokor)
Sorsom sanyarú,
Hitem lett a bú.

Ez életem,
Nem vagy velem…
Elhagytál!
Itt hagytál…
Távoztál!
*
Próbáltam: felállok,
Ellenállok,
Belevágyok…
Búban ázok.

Csak ellehetetlenülök,
Semmibe csüggők…
Bú nyakamon, így függők.
*
Reggelente kicsordul a fény,
Éledő őslény,
Rejtvény…

Rosszul ébredek,
Világ nem kerek.
Ébredek,
Tévedek.
*
Bú
Hiú,
Bárgyú,
Egyhangú.

Ellenségem az egész világ,
Rabság, vakság, némaság…
Álság, válság, kórság…
*
Lehet ebből élet?
Sorsom, mivé lett?
Uralkodóm a bú,
Ez nagyágyú…

Véresszájú
Árnyalatú,
Álomarcú…
*
Hitem
Elhiszem.
Végletem…

Sorsom blokkom,
Nincsen is voksom…
Elvesztettem az arcom,
Utánad vívom harcom…

Vecsés, 2021. július 17. – Kustra Ferenc József

Kérdésem van, hogy meddig tart az égi végtelen,
Meg, hogy a sok csillagot mi tartja a végeken?
Ja! És még, hogy a napfény tüze honnan végtelen?

Kérdésem van, ugyan a fránya nyár, hogy fér össze a viharral,
Meg, hogy mi lesz a viharos szél által tőlem elfújt kalappal?
Ja! És még ha szütyőg az elázott cipő le vele, hamarral?

Kérdésem van, az élet miért nem szép, én nem haragszok rá,
Meg mások mért' haragszanak, én erre nem nagyon szoknék rá?
Ja! Párkapcsolatban vannak viták, pedig még nem szoktak rá...

Kérdésem van, miért van, hogy nappal a Nap, éjjel meg csak a Hold mosolyog,
De, ha az ég beborul, akkor nem látszik, hogy éppen melyik-ki mosolyog?
Ja! Miért vannak rossz kapcsolatok, hol nem látod, néha, másik mosolyog…

Kérdésem van, bár az élet nem végtelen, sokszor, sokan, kéretlenül beleszólnak,
De lehet, nem is tudják az okokat, eredőket, csak tudósan beledumálnak?
Ja! Mindenki átgondolhatná, hogy mit mond és tesz, de miért rajtam filozofálnak?

Vecsés, 2020. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, belső rímes, bokorrímesben.

(Anaforás, dupla belsőrímes, önrímes-bokorrímes)
Hírem van! Nos, hallgatom én önmagam.
Hírem van! Nos, méláztatom önmagam…
Hírem van! Nos, ez volnék én önmagam?
Hírem van! Nos, sorsomban van önmagam.
*
(3 soros-zárttükrös)
Felismertem magam benső lelkiségét,
A belső, szenvedős küzdésem lényegét…
Felismertem magam benső lelkiségét.

Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom,
Ha nem uralkodok eléggé magamon… de nincs más, fölvállalom…
Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom.

Ez még nem a haldokló szívem beteges össze-visszarángása,
Hanem a végtelenül-végesen kifáradt lelkem fásultsága…
Nos, ezzel együtt már kiveszett a szerető szívem csacsogása.

Orvosság erre biz', még nem is létezik,
Nincsenek, amik fásultságom fékezik…
Hetven fölött erre módszer nem létezik.

Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár,
De, ő is hetvenkettő múlt, ne feledjük immár…
Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár.

Régi öregektől sokszor hallottam én:
Öreg örüljön, hogy luk van a fenekén…
*

(Senrjon)
Nem vagyok élet vidor,
Ok sincsen… életmulatásra.
Éltem: lélekcsúz.
*
Avatott lovag vagyok,
De már nincs keresztes háború.
Már örömöm sincs.
*
Tudták az igazságot:
Öreg örüljön fenékluknak.
Az még jó, ha van…
*

(HIAfo)
Lényem kesernyés már!
Mi értelme van még?
Minden… értelmét veszített.

Már nem is érdekel a jobb jövő,
Már közelg a halál... Ideér ő...
Kaszája életlen... Nyűszögöl ő…

Vecsés, 2020. december 4. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
A 3 soros-zárttükrös -t olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

A jövőm, terítéken van a boncasztalon,
De valóság nincs… sejtéseimet, már unom.

Sűrű könnyem és a vastag köd azonos,
Nem látok át rajta, sőt, még a könnyem sós!

Kissé fúj a szél, a falevelek belezúgnak a fülembe,
Kis zúgással, nagyon-nagy mondanivalót dalolnak… lelkembe.

Vecsés, 2012. augusztus 21. - Kustra Ferenc József