Komor éjszakán járása: bikáé,
Teljes fegyverzete: halál lovagé
És lecsap az éjszaka sötétjében,
A megmagyarázhatatlan félelem.

Zord mezőkön és sötét erdők mélyén,
A legközelebbi lakóhelyhez érvén,
Tán megkönnyebbül éjszaka vándora,
Bízzon, kellemes lesz fogadtatása.

De ki ő, ki zord éjszakán vándorol,
Életét veszélyeztetve lovagol?
Nem tudjuk, személye inkognitóban,
Díszes ruhája, vércsatakokban.

Gyanítjuk, ő jó Richárd követe,
Ki másképp Robin Hood összekötője.
Ők együtt harcolnak a gonosz ellen,
Életüket veszélyezteti; ellen.

Hírvivő egészsége végveszélyben,
Életét áldozza, jó ügy érdekében.
Hír azonban fontosabb életnél is,
Határoz, odaér csak azért is.

A lova fáradt, biceg, sőt már sánta,
Csak tartsa meg lelkét még szegény pára.
Királyi üzenet mindenekelőtt,
Ember és a ló tartsa szem előtt.

Király üzeni, végre hazaérkezett,
Trónbitorló ellen kér segítséget.
Hírvivőn múlik tán a jó győzelme,
Hogy leverhető, rossz király szelleme.

Rossz idők jártak most ó… Angliára,
Jó idő meg a rossz trónbitorlóra.
De megjött jó király, hála az égnek,
Kéri Robint és csapatát segítségnek.

A hírvivő és a ló már egyaránt szenved,
A haza sorsa, lazítást nem enged.
Tudják mindketten, mi az; kötelesség,
Kritikus időben, hazáé elsőség.

Cammog a ló és vérzik a vitéz,
Figyelő őket föntről az Ítész.
Ő is tudja mi a helyes cselekedet,
Erővel, kitartással segíti őket.

Fél a lovag az zord erdő sötétjén,
De nem gondolkodik a saját életén.
Ő lovag, fölesküdött a jó királyra,
De nem lenne tévedés áldozata.

Már bent jár a sűrű, sötét erdőben,
A lovag nem félt még így életében.
Neki el kell jutni Robin Hoodhoz,
Ki nem tudja, hogy ő most jó hírt hoz.

Tudja jól, Robin jól megszervezte csapatát,
Körben őrség védi erdei tanyáját.
Harcosai erdei haramiák,
Kik élvezik zord erdő oltalmát.

A lova sánta, de itt ismerős,
Útjuk már vesszőfutás, hideglelős.
Szegény párát szíve viszi előre,
Lovag meg aléltan nyakába dőlve.

Szerencse nekik és a hazának,
Őrség tagjai rájuk találtak.
Szegény, hű pára kilehelte lelkét,
A lovagot Robin Hood elé vitték.

Üzenetet a hírvivő átadta,
Robinék lettek jó király csapata.
A trónbitorló királyt leverték,
Vén szigetet, Angliát megmentették.

Budapest, 1997. május 1. – Kustra Ferenc József – föltehetően valós történelmi esemény…

Bálna merül mély vízbe,
Légzés után ízibe.
Búvár merül mély vízbe,
Légzés közben végtébe.
Lent a mély víz egyforma,
Bálna, búvár más forma,
De azonos mindkettőben,
Szeret vizet egyvégtében.
Víz bálnának lételeme,
Víz búvárnak kedvtelése.
Lent a vízben találkoznak
És egymásra csodálkoznak.
Bálna nézi, mit keresel,
Búvár nézi, Te mit nézel.
Víz azonban mindenkié,
Nem csak az ő kettőjüké.
Így hagyják egymást elmenni,
Hátranéznek búcsút venni.
Bálna elmegy lefelé,
Búvár meg jön felfelé.

Budapest, 1997. február 10. – Kustra Ferenc József

Meditálok, hogy is van?

Él az ember, éli rászabott életét,
De ha rossz, akkor elnyögi az énekét,
Mi arról szól, hogy az élete történetét
Dúdolja, mint egy egyszerű átlagéletét.

Mindenütt jó, de bizony legrosszabb otthon,
Hiába van… jó életért folyvást ostrom.

Mindenki megéli mi a karmájába írva
Ha rossz lesz a vége, mi lesz fejfájára írva?
Menetközben életből másikba lépni nem lehet
Csak lehet kergetni a homályos álomképeket.

Részben igaz, az ember a sorsának kovácsa,
De kérem a körülmények az élet korbácsa!
Ki sikeres életű… teljesen elismerik,
Kit emígy… nem az lehet, hogy csak félreismerik.

Mindenütt jó… bizony legrosszabb otthon,
Pedig van… jó életért folyvást ostrom.

Olyan vagyok, mint egy napos csibe,
Tollatlan, vétlen, virágon bibe,
Letaposott, mint a fronton a búzamező,
Utólag tudom… élet vesztes csatamező.

Ember fia, hiába jó és szép, hiába akar
Jót és szépet, bármit… ha állandó a halálkanyar.
Az élet zűrzavar, svédcsavar, pénzzavar,
Vérzivatar, Don kanyar… erős hangzavar.

Embert a döntése körülményei fogják,
Emberek semmit… visszacsinálni nem tudják.
Erőlködni, megmásítani, változtatni
Eh, hogy lehetne… nem lehet megváltoztatni.

Hiába várostrom, „ha nincsen” … otthon,
Mindenütt jó, de a legrosszabb otthon.

Vecsés, 2011. szeptember 8. – Kustra Ferenc József

Meditálok…

Csak állok a keresztútnál és nézelődök.
Várom a fényt, nézek föl… érdeklődök
De tekintetem a semmibe vész, az éterbe…
Hogyan jutok így előre… előre az életbe?

Nézek körbe és a szemembe égő vágyak…
Innen messze vannak a legelésző nyájak
És messze a szép, békés délibábos tájak…
Nekem a szépség, béke, délibábos vágyak.

Az életem mindig, szinte csak keresztutakból állt
Soha, senki nem segített… utam jóra merre vált?
Elmennék oda hol talán kék az ég, zöld fű,
De melyik út vezet oda… minek vagyok nagyszívű?

Nézek és utakat látok… de igen rémisztő,
Pusztaságban csak utak… igen, igen ijesztő!
Se fa, se fű, se élet jele, homoktenger közepe?
Se úszni nem tudok, se mellényem… le vele?

Látom még az úti táblákat is lebontották,
Nehogy lássak… a lelkem is kifosztották!
Mindebből látszik, hogy semmibe vesznek,
Ebből már tudom, céljuk… elveszejtenek.

Iránytűm nincs, egy tábla sem mutat utat,
Nem tudom, merre menjek… lesz sorsfordulat?
Az életem mindig, szinte csak keresztutakból állt
Soha, senki nem segített… utam jóra merre vált?

Tudom, messze vannak szép, békés délibábos tájak…
Ha ott élnék, akkor tán’ bennem is lehetnének vágyak?
Vágyak, melyek nem maradnak azok, de teljesülnek
És a lelkem szárnyai, attól fölöttébb lelkesülnek…

Pusztaságban csak utak… igen, igen ijesztő!
Pusztában nincs semmi, legyek tán’ madárijesztő?
Csak állok a keresztútnál, állok és nézelődők,
Jön-e még az életben valami, ami… talán előlök.

Vecsés, 2011. szeptember 11. – Kustra Ferenc József

Mint egy maszáj, csak fél lábon állok,
Révedek a semmibe és várok.
Por ment a szemembe, nem látok mást,
Elnyomok egy unalmas ásítást…

Erre egy árva oroszlán sem jár,
Így a dárdám hegye sem kopik már.
Ágyékkötőmet tépdesi a szél,
Az ötletem, mind sorra elvetél…

Ki nem harcos zsákmánnyal tér haza…
Hol kellett volna születnem vala?
Sutba a tudást és a profizmust?
Ez átmeneti állapot, mint must?

Budapest, 2001. április 10. – Kustra Ferenc József