Bárány vagyok. Űrt bolyongó kova égitestek
Peremén árnyat napfénnyel festek.
Szikrával fekete füstbe égnek hitét vésem,
S kezdem szélmalomharc-küldetésem.
Felhő-tenyér porban tett le langyos-szellő-lágyan,
Ott hol kő a párnám s föld az ágyam.
Jöttem. Hátrahagytam minden erőm, mágiámat.
Hoztam békét, vágyat, szép imákat.
Jöttem lobogó máglyát jégszoborként oltani,
Megváltás gyönyörhírét mondani.
Gomorra magma-talaján lépek apró s félénk
Mozdulattal, lelkemből tört, élénk
Márványcsókkal ébresztem a bűnöst bűntudatra,
Az éjszaka-lányt nap hangulatra,
S a vétekfiút megmosdatván így küldöm érte,
Bűz bugyrából, diccsel égi bércre.
Szenvedéllyel, ördög súlytól fájón nem görnyedve,
Lelke pilleszárnyon ring lebegve.
Szent erénnyel nyughatatlan, Földnek ismeretlen
Lényt alkottam, mi itt érthetetlen:
Ő sziromkézzel fanyűvők nyomán magot hintő,
Önzőn megbocsájtó, jóra intő.
Véres pengét kicsorbító, s nyitott sebet öltő,
Álmot író jóságtollú költő.
Reményt, s harmóniát agyagként én megformálom,
Sárból kincset gyúrok s eldobálom.
Szomjazóknak vizet, vak szemeknek napvilágot,
Szűzként szenvedőknek igazságot
Adni vágyok, s örömöt látni a puszta létben,
Nélkülözők sóvár, bús szemében.
Tanítani, élni, megőrizni az alkotás
Mesterségét, remekét mind csodás.

Bárány vagyok. Önzetlenség jogán jöttem adni,
Mégis valós célom itt maradni...
Ha kell, fázni, gyűlölet lángzáporában ázni,
Parázsszőnyegen könnyezve járni.
Gyilkos kéznek fáj a forrás tüzes égetése.
Szenny-fülnek a bárány bégetése.
Vészjósló ómen! S aki dagonyáját elhagyni
Rest, mert hiszi, máshol meg fog fagyni,
Annak lelkem kevés, csak húsom olthatja éhét,
Gyapjúm ölhetné rút didergését,
Vérem oltja csak szomját, borúját szenvedésem.
Hát itt a késem! Többé nem vésem,
Fénynek hitét fekete éjbe, a sárban kúszva!
És ki majd puha bőrömet nyúzza,
Saját szemével pillanthatja, mit mindig mondtam:
Belül sem farkas, csak bárány voltam.

Tényleg nyolc éve volt már öreg iskolám,
mikor kapudon beléptem először én ?
Majd segítő kezeket nyújtott sok tanár,
hisz ők is itt kezdték még annak idején.

Mennyi szépet tanultam az évek alatt,
s milyen rövid így utólag ez a nyolc év!
Bár elmúlt már, mégis örökre meg marad
felidézem majd a múltra emlékezvén .

Nyolc éve érkeztem remegő kezekkel
és most nyolc év után búcsúzom s elmegyek.
Tanáraimnak mindenért köszönettel
e remegő kézzel visszaintegetek!

Nem tudtam sohasem megköszönni neked
A rengeteg törődést, csodás életet
Nem volt soha erőm, ahhoz hogy kimondjam
S e percet hozzá korainak gondoltam
De megpróbálom, ha nem is lesz hibátlan
Elmondani mit kérek minden imámban
Annyit hogy élj túl, élj túl engem, ha lehet.
Önzés!... magamnak kérek boldog életet
Tudod. Ha te majd nem leszel én sem, miképp:
Ha te nem lennél? Itt most én sem lehetnék.
A világ most nyugodt és van benne varázs
Valamicske remény, pislákoló parázs
Egyszer sikerülni fog, mert ki kell mondjam
Amit e kis versemmel most még nem tudtam...

Hogy lehet meg mindenem, ha nincsen semmin?
Ha van barátnőm, akkor miért nincs senkim?
Vannak haverok, de barát az egy sincs.
A becsület a világon a legnagyobb kincs.

Hamis a történelem és hamisak az álmok
Hamisak a fiúk és hamisak a lányok
Hamis vágyak és hamis az érzés
Hamis sebek és kamu a vérzés

Miért van az hogy a színfalak mögött
Rájössz hogy a világ rohadt és törött.
Meglátod a fényben a sötétséget
A lehetőségben a képtelenséget.

Mert nem lehet valódi, ami fénylik és csillog.
Minden mi igaz az matt, kormos és nem villog
A TVben minden olyan szépnek tűnik,
Miért kell a hazugság, ha az igazság szűnik?

A média dönt: hazafi vagy terrorista
Minden zsebben ott lapul a fekete lista
Üvölt a Föld, segítséget kér,
Mindenki kezéről csorog a vér

Van e még valódi egy hamis világban
A természet ereje ott a törzsben és az ágban.
Ezt az erőt soha nem győzöd le
Nem ő a felelős, ha pusztít, hanem te

Ő csak végzi a dolgát és nem érdekli semmi.
Hogy ott van a házad, kocsid, tudsz te újat venni.
De mindig elragadja azt, ami megilleti
Ez az ő földje, büszkén ki hirdeti.

Földrengés, özönvíz, hurrikán vagy hó
Nem, itt nem ő a gonosz, a betolakodó
Itt te vagy a hibás, mert azt hitted legyőzöd,
Az ő területét a sajátodként őrzöd.

Igen, fáj az igazság, az ember győztes akar lenni
De a legnagyobb ellenséget nem tudja megverni
Élj hát vele együtt, szolgáld ki és szeresd
És ő is szolgálni fog, csak a boldogságot keresd.

Miért fáj az igazság, ha azért harcolok?
Miért könnyű a hazugság, ha hazudni utálok?
Miért kell mindig, a könnyebb, a szebb?
Győzelmet is mindig a gyáva pénzért vett.

Ha azt mondja, hogy szeret, miért nem elég?
Könyörgöm, maradj velem, leborulok eléd.
Kellesz nekem mégis, kételkedem benne
Hogy teljesen az enyém vagy, mindenki megvenne.

Sok ember imádkozik egy olyanért mint te
Mégis ha lehet, egymást nézzük le
Veszekedés veszekedéssel az átok űz
Közben pedig minden nap másik srác fűz

Ölnék érted ha kérnéd és meg is halnék
És mégis egész életemben veled élnék
Mindent megtennék hogy boldog legyen sorsod
Mégis más fiúkkal töröd orrom alá a borsot.

Sajnálom, hogyha fájt, bármi is amit mondtam
Sajnálom hogy kevés vagyok neked
Soha nem voltam még ekkora nagy gondban
Nem tudom maradok-e veled.

Nekem nem elég az hogy néha én is veled alhatok
Egyetlen akarok lenni,megkapsz mindent mit adhatok.
De sajnos neked ez kevés, csak mondanád ki végre
A szívemmel játszol, ki akarod tépni, de akkor vége.

Vége lenne a világnak számomra ha elhagynál
Nem kell senki más, de te fillérekért eladnál.
Nem tudom színjáték-e vagy valóság
A szereteted igaz, vagy csak puszta adósság.

Dönts hát végre kérlek, én vagy mindenki más
Kellesz nekem , te vagy az egyetlen társ.
De nem akarok senkit látni ki még veled kavar
Tudod hogy minden srác kit szeretsz engem zavar

És mégis újra nyílnak ki az új szerelem magvai
Az új kapcsolatod tüze nekem a szerelmem hamvai
Tudom hogy kellek, de döntsd el kell-e a vég
Te vagy az egyetlen lány akiért mindenem ég...