Megtréfált a sors,
Életem túl sós.
A sótartó feneketlen,
Az életem élhetetlen.

Lehet váltani,
Só nélkül élni.
Akkor mi lesz az étellel
Vagy alkudjak az élettel?

Vecsés, 1998. október 25. – Kustra Ferenc József

A saját életem…

Élet durvul,
Körülvesz
Orvul!

Megöregedtem, csak kínoz,
Tarol az idő, brillíroz!
Végtelen használás…
Elmúlás.
*

Döntöttem,
Dacolok halállal…
Így emlékszem!

Életem fogva tart,
Mutatja agyart…
Idő maradt,
Közben haladt…
*

Életem, mint váltóláz,
Csúnyán
Lemagáz!

Ő ráz, én izzadok,
Mormogok,
Tudattalanul hablatyolok,
Betegen láz-álmodok.
*

Izzadtság kiveri hátam,
Hólyagos a lábam.
Fáradozok,
Álmodozok…
Bánkódok.

Mormog az élet,
Cunami kéret…
*

Nincs szabadulás,
Életem… Feloldozás?

Tavaszi fuvallat,
Éltem is ez alatt!
Kellemes?
Félelmetes!
Készségesen részletes!
*

Mogorva felhőim
Csak állnak az égben,
Létben.
Fény ácsorog,
Árnyéka mozog,
Vicsorog,
Morcosan acsarog.
*

Szólok,
Csókok jó dolgok.
Mocskos dobok…
Homok nyomok,
Lobogó lombok…

Visszafordulok, elgondolkozok,
Összeroppanok, becsavarodok.
*

Életbe beleborzongok,
Életbe beletanulok,
Életbe nem gondolok,
Életbe belepusztulok.
Életből kifarolok.

Fúrok, túrok,
Gyúrok, szúrok.

Vecsés, 2019. március 18. – Kustra Ferenc József – íródott: septolet csokorban, önéletrajzi műként!

Csak egy porszem vagyok a nagy sivatagban.
Fú a szél és gördülők át a dombon, lassan.
Nincsen semmi lehetőségem megállni.
A szélzúgásban nem tudok kiáltani.

Nincs, akihez szóljak, itt minden egyforma
És itt pillanatnyi az alak és forma.
Dűnék jönnek, mennek, ahogy fúj a szél,
Csak gürcölök, ahogy fúj a szél és nincs cél.

Jó nagy tevelábak jönnek, rám taposnak,
Nekik mindegy a homok, csak vándorolnak.
A teve szőrébe ragadni nem tudok,
Mert én csak dűnéről dűnére vonulok.

Borzalmas érzés, egy szem homoknak lenni,
Miközben a szél feladata elvinni
És innen jó messze, más dűnébe épít,
Ahol már nem jár teve, aki segít.

Csak e kedves púposka volna reményem,
De kellene, hogy fölismerje erényem.
Bundájába lennék, nem lenne egyedül,
Én meg az erdőben elhagynám hitlenül.

Úgy hallottam ott már esik is az eső
És nagy sárban én lehetnék az első
Szem, alkotó rész a vályogtéglában
És legalább alkatrész, szép nagy házban.

Csak gördülők tovább a dűnén és semmi
Kilátásom innen egyszer kikerülni.
Csak fúj a szél, fúj, átfúj az ember lelkén.
Homokszem! Embernek képzelem magam én?

Budapest, 2000. július 27. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

Éji nesz slattyog a süket csendbe,
Nem tudom mit, de dobol fülembe.
Nem gyújtok gyertyát, nehogy zavarjam,
Hallgatom… mért nincs nesz az avarban?

Vecsés, 2012. augusztus 18. – Kustra Ferenc József

Mikor a lelkem útra kél,
Elkíséri az esti szél.
Mikor a lelkem jót remél,
Halkacskán... zúg az esti szél.

Szemem az alkonyat tűzébe réved,
Oly szép, hogy az esti szél is eltéved.
Lelkem azonosul a naplemente fénnyel,
És szárnyal… szárnyal, a magasba zúgó széllel.

Vecsés, 2012. május 11. - Kustra Ferenc József- Pályázatra készült, visszajelzés nem érkezett. Önéletrajzi írás.